Végzetes csapások sújtották a szőlőket (1860)

Végzetes csapások sújtották a szőlőket 1860 májusában. A hatodikáról hetedikére virradó éjjelen emberemlékezet óta nem tapasztalt „kemény fagy” tette tönre a friss hajtásokat, május 15-én pedig „dió nagyságú záporként egy egész óráig ömlő jégvihar” pusztította el a tőkéket. A vihar kint találta az akkor még borház nélküli szőlőkben a napszámosokat, akik fejvesztve menekültek a szokatlan dörgések, villámlások és a lezúduló jégzápor elől. A menekülők útját sok helyen elvágta a hegyről lezúduló iszap, s kettőt közülük magával sodort, akik életüket vesztették.

A katasztrófa akkora volt, hogy másnap összeült Tállya város képviselőgyűlése, és egyenesen Benedek Lajos táborszernagyhoz, az ország nemrég kinevezett kormányzójához fordultak segedelemért. Kérelmükben hivatkoztak a „legközelebb múlt 3 évi aszályra”, a májusi fagy és a mostani jégzápor okozta pusztulásra, amely „a földet a szőlőtőkék gyökeréig elhordta”, az utakat eliszapolta, a mezsgyéket, gyepüket elrontotta, s a lakosságot életlehetőségétől megfosztotta.

A segítségért könyörgő levél elment az országgyűléshez, de mire az ott tárgyaltatott volna, Ferenc József feloszlatta a parlamentet. A tállyaiak számára nem maradt más lehetőség, kétségbeesésükben október 3-án a császárhoz fordultak panaszukkal. Felsorolták az 1857–1859. évi aszályt, az 1860 májusában elszenvedett fagykárt és jégzáport meg az augusztusban elszenvedett rettenetes tűzvészt.

Még javában működött a népkonyha, amikor Tállyát újabb csapás érte. Az 1864. május 2-ától 6-áig tartó fagyok leszüreltelték a szőlőskerteket. Észak-Zemplénből lehúzódtak a farkasok a tállyai erdőkbe, s az állatokban, főleg a juhokban kárt tettek.

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-...