Természeti csapások a 19. században

Természeti csapások és civilizációs következményeik a 19. században Magyarországon

1814-től kezdődtek a szokatlanul kemény telek, nagy havazások és komoly tavaszi fagyok, amelyeket hűvös nyarak, sűrű és bőséges esők követtek. A vetések kifagytak vagy kirohadtak.

A történelmi emlékezetben „nagy ínség”-ként emlegetett aszályt több száraz év előzte meg, majd 1863-ban csaknem teljesen megszűnt a csapadék. A vetések vagy ki sem keltek, vagy kisültek a legelőkkel és a rétekkel együtt, a kutak és az állóvizek kiszáradtak, a folyók leapadtak. Emberek éhhaláláról nem tudunk, ellenben tömegesen hullottak el az állatok. Például Túrkevén a szarvasmarhák száma egy év alatt 6899-ről 837-re, a juhoké 62 554-ről 3897-re fogyott.

...az 1876-i budai árvíz, Szeged 1879-i pusztulása, majd 1888-ban a minden korábbinál nagyobb árhullámok az egész országban.

Időjárási szélsőségekben a 19. század után is bőven volt része az országnak, ezek azonban 1863 óta nem okoztak éhínséget. Az akkori aszályt sem követte hasonló súlyosságú.

...a 20. század második felében a mérkőzés ismét elkezdődött. A vízmentesítés nem kívánt következményei között tartották, tartjuk számon a kiszáradást és a szikesedést. Már Széchenyi is gondolt bekövetkezésükre és az esetleges „vizesítésre”. 1863-ban a friss tapasztalatok hatására minden addiginál inkább sürgették a vizek visszajuttatásának a szükségességét, akár öntözőcsatornákkal is. Ezek ügye azonban a század utolsó harmada nedvesebb éveiben csaknem elfelejtődött...

„Ezek után, melyeket eddig elmondtunk csaknem azt mondhatná valaki, a mi óhajunk az, hogy a magyar Alföld posványai eredeti állapotukban hagyassanak, s hogy Németországot ismét ama rengeteg átlábolhatatlan erdőségek borítsák be, melyeket a régiek emlegetnek. Ezt azonban mi korántsem óhajtjuk, ...

http://real-eod.mtak.hu/9787/2/Kosa_Laszlo_szekfoglalo2007.pdf