Az 1930-as években a meteorológusok már észrevették, hogy Európa és különösen az Északi-sarkvidék látványosan melegszik.
Berkes Zoltán 1943-ban azt írta, hogy ez talán csak egy nagyobb éghajlati ingadozás része, amely hamarosan megfordulhat.
Meglepő módon részben igaza lett: az 1940-es évektől valóban több évtizedes stagnálás és lehűlés következett.
A mai kutatások ezt a korábbi meleg időszakot Early Twentieth-Century Warming, vagyis ETCW néven tartják számon.
Berkes azt is jól látta, hogy az erősebb nyugati légáramlás Európában enyhébb teleket és hűvösebb nyarakat okozhat.
A nagy kérdés az volt, hogy ezt valóban a Nap és a napfoltciklusok irányítják-e.
A modern vizsgálatok szerint a naptevékenység tényleg képes kissé módosítani a légköri cirkulációt, de a hatás jóval gyengébb és bonyolultabb, mint akkor gondolták.
Clayton már 1939-ben azt állította, hogy erősebb napciklusok idején bizonyos magasnyomású rendszerek északabbra tolódhatnak, és ennek ma is vannak érdekes párhuzamai.
A régi kutatók tehát sokszor valódi jelenségeket fedeztek fel, csak a mögöttük álló okokat még nem láthatták teljesen.
Éppen ezért ezek a nyolcvanéves tanulmányok ma nemcsak tudománytörténeti érdekességek, hanem izgalmas tesztek is arra, hogyan változik a tudomány, amikor egyre hosszabb és pontosabb adatsorok állnak rendelkezésünkre.
