Újabb jégkorszak? (1974)
Az elmúlt évek bizarr és kiszámíthatatlan időjárási mintázatát áttekintve egyre több tudós kezd arra gyanakodni, hogy sok, látszólag ellentmondásos meteorológiai ingadozás valójában egy globális éghajlati fordulat része. Bármennyire is széles skálán mozog az időjárás helyenként és időben, amikor a meteorológusok a hőmérsékleteket világszerte átlagolják, azt találják, hogy a légkör az elmúlt három évtizedben fokozatosan hűvösebbé vált. A tendencia nem mutatja a megfordulásának jeleit. A klimatológiai Cassandrák egyre aggasztóbbak, mert az általuk vizsgált időjárási aberrációk egy újabb jégkorszak előhírnökei lehetnek.
Mindenütt vannak árulkodó jelek - az Izland körüli vizek jégtakarójának váratlan fennmaradásától és vastagságától kezdve az olyan melegkedvelő élőlények, mint a középnyugati tatu déli vándorlásáig. Az 1940-es évek óta a globális átlaghőmérséklet körülbelül 2,7 Celsius-fokkal csökkent. Bár ez a szám a legjobb esetben is csak becslés, más meggyőző adatok is alátámasztják. Amikor George J. Kukla, a Columbia Egyetem Lamont-Doherty Geológiai Obszervatóriumának klimatológusa és felesége, Helena az északi félteke műholdas időjárási adatait elemezte, azt találták, hogy 1971-ben a jég- és hótakaró területe hirtelen 12%-kal megnőtt, és a növekedés azóta is tart. A kanadai sarkvidéki Baffin-sziget egyes területei például nyáron teljesen hómentesek voltak, most viszont egész évben hóval borítottak.
A tudósok a globális lehűlésre utaló egyéb jeleket is találtak. Egyrészt a száraz, magasan fekvő sarki szelek nagy övének - az úgynevezett cirkumpoláris örvénynek -, amely nyugatról keletre söpör végig a világ tetején és alján, érezhetően kiterjedt. Valójában ennek a hideg levegőből álló légörvénynek a kiszélesedése az afrikai szárazság közvetlen oka. Azáltal, hogy blokkolja a nedvességet szállító egyenlítői szeleket, és megakadályozza, hogy csapadékot hozzanak a kiszáradt szubszaharai régióba, valamint más, aszály sújtotta területekre, amelyek Közép-Amerikától a Közel-Keletig és Indiáig terjednek, a sarki szelek valójában a Szahara és más sivatagok távolabbra, délre terjedését okozták. Paradox módon ugyanez az örvény egészen más időjárási furcsaságokat hozott létre az Egyesült Államokban és más mérsékelt égövi területeken. Ahogy a szelek a földgolyó körül kavarognak, déli részeik úgy hullámoznak, mint egy szoknya alja. A hideg levegő az USA nyugati részén lefelé húzódik, a meleg levegő pedig északkelet felé áramlik. A nagymértékben eltérő hőmérsékletű és páratartalmú légtömegek ütközése heves viharokat hozhat létre, mint például a Középnyugaton a közelmúltban pusztító tornádók kirobbanása.
Napfolt-ciklus. Egyes megfigyelők megpróbálták a tizenegy éves napfoltciklust összekapcsolni az éghajlati mintákkal, de eddig nem tudtak kielégítő magyarázatot adni arra, hogy a ciklusnak mi köze lehet ehhez.
Az ember is felelős lehet a lehűlési tendenciáért. A Wisconsini Egyetem munkatársa, Reid A. Bryson és más klimatológusok szerint a mezőgazdaság és az üzemanyag-égetés következtében a légkörbe kerülő por és más részecskék egyre több napfényt akadályoznak meg abban, hogy elérje és felmelegítse a Föld felszínét.
Bármi legyen is a lehűlési tendencia oka, a hatásai rendkívül súlyosak, ha nem katasztrofálisak lehetnek. A tudósok szerint a Föld felszínét érő napfény mennyiségének mindössze 1%-os csökkenése felboríthatja az éghajlati egyensúlyt, és eléggé lehűtheti a bolygót ahhoz, hogy néhány száz éven belül egy újabb jégkorszakba csússzon.