A Titanic elsüllyedése (1912)

Hogyan függ ez össze az éghajlattal? 

A történészek az éghajlati rendszereket és körülményeket tulajdonítják az RMS Titanic elsüllyedésének. A jéghegyek, mint amilyennek a Titanic is ütközött, a Labrador-tengerben alakulnak ki Nyugat-Grönland partjainál, és először a nyugat-grönlandi áramlat szállítja őket északnyugatra, majd a Labrador-áramlat délkeletre. A Golf-áramlat, az Egyenlítőtől Észak-Amerika keleti partvidéke mentén áramló melegvízi áramlat akadályozza, hogy ezek a jéghegyek elérjék az alacsonyabb szélességi köröket. 

Emiatt nem sok jéghegy jut el olyan messze délre, mint ahol a Titanic elsüllyedt. Az éghajlatkutatók és a történészek szerint azonban 1912 telén és tavaszán a szokatlan sarkvidéki éghajlati viszonyok miatt az Atlanti-óceán északi részének ezen részén gyakoriak voltak a jéghegyek. A Titanic kihajózása előtt több évig tartó meleg időjárás az Északi-sarkvidéken megnövelte a grönlandi gleccserek olvadásának ütemét. Az így keletkezett olvadékvíz kenőanyagként működött, lehetővé téve, hogy jégdarabok törjenek le a gleccserekről, vagy váljanak le róluk, és jéghegyek formájában az óceánba sodródjanak.

A Titanic elsüllyedését az észak-atlanti oszcilláció (NAO), egy légköri cirkulációs rendszer fázisainak is tulajdonították. A Titanic kihajózása előtti télen az NAO pozitív fázisban volt. Az NAO pozitív fázisában az alacsony légnyomás (L) Izlandon és a magas légnyomás (H) az Azori-szigeteken (Portugália keleti partjainál lévő atlanti szigetek) megerősítette a sugáráramlatot, amely felerősítette az Atlanti-óceánon nyugatról kelet felé fújó erős szelek keskeny sávját. Ez lehetővé tette a jéghegyek könnyebb szállítását a Labrador-tengerből az Atlanti-óceán északi részébe, oda, ahol a Titanic elsüllyedt.

https://www.science.smith.edu/climatelit/the-sinking-of-the-rms-titanic-...

A tengerfelszín-hőmérséklet (SST) történelmi feljegyzései arra utalnak, hogy az 1912-ben a hajózási útvonalakon áthaladó jéghegyek rajáért a sarkvidéki meleg évek sorozata tehető felelőssé. A magas hőmérséklet megnövelte a grönlandi gleccserek olvadási sebességét. Az olvadékvíz kenőanyagként hat a gleccserek alján, a jég gyorsabban csúszik a tengerbe, és több jéghegy tud kialakulni. Még ha a jéghegyek többsége nem is éli túl a hosszú utat dél felé, mivel a Grönland partjai mentén lévő málladozó gleccserek egyre több jéghegyet termelnek, még több jéghegy fog az Atlanti-óceán északi részébe sodródni.

2017 első hónapjaiban szokatlanul nagy jéghegyrajról számoltak be Új-Fundland és Labrador partjainál, több mint 400 jéghegyről. Ez számos, az Atlanti-óceán északi részén áthaladó hajót több száz mérföldes kerülőútra kényszerített. A korábbi években is nagyszámú jéghegyet észleltek. Az amerikai parti őrség nemzetközi jégőrsége szerint 2014-ben az egész év során 1546 jéghegyet regisztráltak. Ez a hatodik legsúlyosabb szezon az 1900 óta feljegyzettek között. Emellett 2015-ben 1165 jéghegyet, 2016-ban pedig 687-et számoltak össze.

https://www.forbes.com/sites/davidbressan/2017/04/12/the-climate-science...

Jéghegyek Új-Fundlandon 

Az észak-atlanti hajózási útvonalakra kerülő jéghegyek többsége Grönland nyugati partvidékének árapály-gleccsereiről származik. Amint egy jéghegy kikalászolódik az egyik ilyen gleccserről, 1-3 éves utat tesz meg, hogy eljusson a Nemzetközi Jégőrség (IIP) által felügyelt területre. 

Az IIP 1900-ig visszanyúló adatai azt mutatják, hogy egy átlagos évben közel 500 jéghegy lép be a hajózási útvonalakra. [Az 1900-2010-es átlag 479.] Az évenkénti eltérések azonban nagyok. 1984-ben, az IIP történetének legforgalmasabb jéghegy-évében 2202 jéghegy lépett a hajózási útvonalakra. Ezzel szemben két évben (1966 és 2006) egyetlen jéghegy sem érte el a hajózási útvonalakat. A kutatók évtizedek óta próbálják megmagyarázni az észak-atlanti hajózási útvonalakra behatoló jéghegyek számának évenkénti ingadozását. Valószínű, hogy a grönlandi gleccserek által termelt jéghegyek számának ingadozása szerepet játszik a változékonyságban, de nem biztos, hogy ez a domináns tényező. Valószínűleg nagyobb szerepet játszanak azok az oceanográfiai és meteorológiai körülmények, amelyekkel a jéghegyek a gleccser borjadzó frontjától a hajózási útvonalakig tartó egy-három éves útjuk során találkoznak.

Úgy tűnik, hogy kapcsolat van az IIP jéghegyszámlálása és az észak-atlanti oszcilláció (NAO), az Atlanti-óceán északi részén a téli légköri változékonyság domináns mintázata között. Ez negatív és pozitív fázisok között ingadozik. Az NAO negatív fázisához kapcsolódó feltételek kedvezőtlenek a jéghegyek hajózási útvonalak felé történő mozgása szempontjából. Ennek a fázisnak a jellemzői közé tartozik a tél folyamán a Labrador partjai mentén a tartós szárazföldi szél. Ez viszonylag meleg tengeri levegőt hoz Labradorba. A tengeri jég hiánya miatt a jéghegyek ki vannak téve a hullámok okozta romlásnak, és a szárazföldi szél a parthoz közeli sekélyebb vizek felé mozgatja őket, ahol zátonyra futhatnak vagy öblökben rekedhetnek. A pozitív NAO-fázist viszont erős és tartós északnyugati szél jellemzi a tél folyamán a labradori partok mentén. Ezek a szelek hideg levegőt és kiterjedt tengeri jégtakarót hoznak, amely megvédi a jéghegyeket dél felé tartó útjuk utolsó szakaszán, amelyet a hosszanti part menti szél is segít. Az észak-atlanti jéghegyek számának évközi változékonysága továbbra is lenyűgöző, és nehéz megérteni és megjósolni. Bár a NAO-index nyújt némi segítséget, nyilvánvaló, hogy más mechanizmusok is működnek.

https://www.navcen.uscg.gov/international-ice-patrol-annual-reports