Az 1934. évi nagy tavaszi szárazság okai

Az utóbbi években gyakrabban jelentkező szárazságokkal kapcsolatban a köztudatban teljesen téves felfogás kezd elterjedni, mely vizimérnökeinket teszi felelőssé az utóbbi években ismétlődő szárazságokért. E szerint belvízlecsapolásaikkal és vízszabályozó vizimunkálataikkal ármentesítő társulataink megváltoztatták az Alföld klímáját, amit lassanként az „elsivatagosodás" fenyeget.

Ennek a téves álláspontnak a megcáfolására légyen szabad hivatkoznom az 1863 és 1865-ös évek nagy szárazságára, amidőn vizimunkálataink még éppencsak, hogy megindultak, vagy elenyészően csekély mértékben folytak és az aszály mégis rendkívüli nagy mértékben pusztított. Utalok azóta egyes évek nagy csapadékbőségére, pedig a vizimunkálatokat ezekben az években sem szakították félbe. Ezek a munkálatok csak a térszín morfológiájában hagytak nyomot vagy idéztek elő változást, a nagy klímában (makroklima) azonban semmiesetre sem volt változtató hatásuk.

Éghajlatunk részletesebb és pontosabb tanulmányozásával rájövünk arra, hogy a vizimunkálatoknak semmi közük sincs az egyes évek vagy évszakok szárazságához; bizonyos, hogy akár lecsapoljuk a mocsarakat, akár nem, akár szabályozzuk a folyókat, akár nem, száraz és nedves időjárás egyaránt előállhat, az időjárás általános jellegére azok nincsenek befolyással. Az időjárást ugyanis nem ilyen lokális tényezők szabják meg, hanem a nagy légköri jelenségek irányítják. Ezek az időjárást szabályozó légköri jelenségek a barométeres minimumok és maximumok.

Hazánkra 1934 tavaszán, sajnos, inkább ez utóbbiak terjeszkedtek ki; április és májusban majdnem kizárólag anticiklonos helyzet uralkodott, amelynek legjellemzőbb vonása a szárazság volt. Erősen szembeötlő volt már a csapadékhiány márciusban, jóllehet ebben a hónapban még elég gyakran érintették a depressziók az országot, hiszen a légnyomás átlaga Magyarországon majdnem 2% mm-rel volt a normális alatt. Mindazonáltal páratlanul meleg és csapadékszegény volt hazánk időjárása. A szárazság áprilisban még jobban fokozódott, a csapadékhiány már kezdett súlyossá válni, mert nemcsak a március zárult csapadékhiánnyal, hanem az április már az ötödik szárazjellegű hónap volt 1933 december óta.

Ennek a hónapnak a szárazsága onnan eredt, hogy az alacsony légnyomás Nagy-Britannia táján, a magas nyomás pedig Oroszországban tartózkodván, szárazföldi légáramlás nyomta rá a bélyegét hazánk időjárására. A derült időben a napsugárzás is erősen érvényesült, tartama a legtöbb helyen az átlagot jóval meghaladta. Májusban ez a jelleg tovább folytatódott, sőt a kontinentalitás még erősebben kifejezésre jutott a levegő roppant szárazságában. A legszárazabb napon voltak helyek, ahol a relatív nedvesség sivatagi méreteket öltött (20—25%).

A magas légnyomás májusban ismét uralomra jutott, ami többnyire derült időjárásban és erős felmelegedésben nyilvánult. Ezek mellett az általánosan ható tényezők mellett vannak még kisebb lokális faktorok, amik egyes vidékek szárazságát még jobban fokozták. Így pl. a Dunántúl csapadékban legszegényebb vidékén — a Fertőtől délkeletre a Balatonfelvidékig — erős főnhatás állapítható meg. A Soproni hegyvidék esőfelfogó hatását bizonyítja az is, hogy kisebb mértékben megtaláljuk ugyanezt a szárazabb foltot a II. számú térképen, ahol a Rába mentén, környezetéhez viszonyítva, szintén van egy csapadékban szegényebb terület. Mindezekben csak a legutolsó okot jelöltük meg, melynek nyomában a rendkívüli szárazság jelentkezett, a legelső okot, mely a többi okozati összefüggéseket irányítja, sajnos, ez idő szerint még nem deríthetjük ki.