Éghajlatváltozás vagy éghajlatingadozás? (1940)

Az 1930-as éveket figyelve, tényleg az tapasztalható, hogy egyre kevesebb lesz a csapadék, a hőmérséklet emelkedése pedig szembeszökően erős.

Ha azonban az újabb esős éveket, de még inkább a régebbi évtizedeket vetjük vizsgálat alá, akkor kitűnik, hogy itt is csak éghajlatingadozással van dolgunk, amely az elmúlt évtizedekben egyirányú volt, de tetőpontján valószínűleg túl vagyunk.

A hőmérséklet szekuláris menete egybehangzó eredményt ad a nyomáséval. Az évi közép pl. Oslóban 1886-ig, Közép-Európában 1909-ig, Budán 1897-ig csökkent; a magashegyi Obíron 1919-ig tart a csökkenés. Rendkívüli mértékű a telek melegebbéválása: Budán pl. 1895-ig a téli (XII + I + II : 3) közepes hőmérséklet állandóan alacsonyabb volt mint az átlag (0,4 C ), azóta azonban magas éspedig átlagban évenként 0.9 C°-kal! A telek 1895 óta tartó enyhülése és ezáltal az éviközép emelkedése (a nyár u. i. hűvösödött) általános, mint a görbékből látható és rendkívül erős (évi átlagban 0.3 C) egész Európában.

A hőmérséklet (főleg a téli) a sarkkörüli tájakon még sokkal nagyobb mértékben nőtt az utóbbi évtizedek folyamán. Így pl. a Spitzbergákon 1938-ban már 8 fokkal volt magasabb a téli hőmérséklet, mint a sokéves átlag és az emelkedés 1912 óta egyenletes, a légnyomás pedig már kb. 4 mm-rel csökkent évi átlagban! Amint tehát láthatjuk, itt tényleg tetemes mértékű éghajlatingadozással van dolgunk.

Éghajlatingadozások tehát vannak, sőt néha oly mértékűek és tartamúak, hogy akinek nincs módjában 50—100 évet áttekinteni, egyirányú változásnak gondolhatja azokat. Ezekben az ingadozásokban egy kb. 100 éves és egy kb. 70 éves szakasz található. A fordulópontok nagy területen egyszerre jelentkeznek, sőt az egész Földre kiterjeszkednek. Ezen változások oka, mint már rámutattunk, csak a földi nagy légkörzés módosulásában kereshető, ezt pedig a napsugárzásváltozások kormányozzák.

Mint már az említett dolgozatban kimutattam, a nap tevékenysége és a hőmérséklet párhuzamba állíthatók nálunk is.

Nagy tevékenység esetén nő a cirkuláció erőssége, ami a telek enyhülésében és a nyarak hűvösödésében nyilvánul meg (erősödő nyugati szél!).

A kis tevékenységű szakaszokban nyugodtabb, tehát télen hideg, nyáron meleg időjárásban van részünk.

Clayton egy nem régen megjelent munkájában ki is mutatja, hogy minél erősebb valamely napfoltciklus, annál északabbra tolódik a nagynyomású öv központja és helyét viszonylag kisebb nyomású légtér foglalja el. Az időjárási helyzet tehát maga is vándorol.

Mindezekből valószínű, hogy az 1930-as években túljutottunk a legutolsó ingadozás fordulópontján és most megint hidegebb, csapadékosabb évek következnek majd. A 100—200 éves meteorológiai (és napfolt) megfigyelési sorok ennek pontos eldöntésére nem elegendőek, a hosszúéletű fák évgyűrűinek vizsgálata azonban a mellett szól, hogy a legutolsó évezredben ezek az éghajlatingadozások elég szabályosan követték egymást, de azt is mutatják, hogy a legutolsó ingadozás nagyon erős volt.