A Nap 2023-ban

A napciklust a Jupiter 11,86 éves keringési ideje határozza meg, amelyet a Szaturnusz és az Uránusz modulál.

A fluxus szorosan korrelál a napfoltok területével. A napfoltok területét a napféli félgömbök szerint ábrázoló grafikon a naptevékenység hirtelen megugrását mutatja a modern meleg időszak kezdetén. Lényeges, hogy az egyes féltekék eltérő aktivitási szintekkel rendelkeznek, és hogy az aktivitási tendenciák három napcikluson át tarthatnak, ami megközelíti a Szaturnusz keringési idejét.

Az Ap index egy geomágneses index, amelyet 1932-ben fogadtak el az aa index továbbfejlesztéseként. Az 1970-es évek lehűlési időszaka a modern meleg időszak közepén az Ap-index alacsonyabb aktivitásában tükröződik. Az első jele annak, hogy a modern meleg időszak véget ért, az volt, amikor az Ap-index 2006-ban hirtelen visszaesett, amit 2008 júniusában az is megerősített, hogy áttörte a modern meleg időszakban kialakult aktivitási minimumot. Ezt a törést az aktivitás jellegének megváltozása követte, sokkal alacsonyabb amplitúdókkal. Ebből következik, hogy a Napban nagy változás történt.

Ez a naptevékenység első műszeres feljegyzése. A 20. század második felében a Nap aktívabb volt, mint az azt megelőző 11 000 évben. És mivel a naptevékenység szintje határozza meg a Föld felszíni hőmérsékletét, a Földön enyhe és nagyra értékelt hőmérséklet-emelkedés következett be, mivel a rendszer új egyensúlyt keresett.

Ez az ábra a 4. ábra alapjául szolgáló információkat veszi alapul, és hozzáadja az éves adat és a 154 év átlaga közötti különbséget. Ez a módszer alkalmas a tendenciaváltozások feltárására. Azt mutatja, hogy az aa index 1993-tól magasabb aktivitási szintet mutatott, tehát ez a modern meleg időszak kezdete.

Az 1970-es évek lehűlési időszaka kiemelkedik a 20. napciklus F10,7-es fluxusától eltérő, alacsonyabb aktivitású időszakként. A 25. napciklus csúcsához közeledve pedig a bolygóközi mágneses mező a 23. napciklusban elért csúcsértékek közelében van, és magasabb, mint az 1970-es évek lehűlési időszakában.

Ez az a pont, ahol a napfény éghajlatra gyakorolt hatását illetően a gumi nagy része az utat érinti. A modern meleg időszak alatt az invertált Oulu neutronszám szorosan követte az F10.7 fluxust. A neutronszám változásait a Nap mágneses fluxusa okozza, amelyet a napszél hordoz, és amely a galaktikus kozmikus sugárzást a Naprendszer belső bolygóitól távolabb tolja. A galaktikus kozmikus sugárzás a légkör oxigén- és nitrogénatomjait találja el, ami a Föld felszínére érkező neutronok sorozatát okozza. Ezek magként működnek a felhőcseppek kialakulásához az alsó légkörben. A megnövekedett felhőtakaró növeli a Föld albedóját, és több napfényt ver vissza a világűrbe, így a bolygó hűvösebb lesz.

Az ábrán látható, hogy a két sorozat 2006-ban, az új hideg időszak kezdetén vált el egymástól, és ez a különbség megmaradt. A Föld hőmérsékletének az UAH-sorozat által mért csúcspontja tíz évvel később, 2016-ban volt, ami összhangban van azzal az elmélettel, hogy a Föld éghajlatában 11 éves késleltetés van a naptevékenység változásai miatt.

A napszél áramlási nyomása alacsonyabb volt az 1970-es évek hideg időszaka alatt, ami arra utal, hogy ez egy olyan változó, amely befolyásolja az éghajlatot. Egyébként azonban gyenge vagy nem létező összefüggést mutat más napelemes paraméterekkel és a Föld éghajlatával.

A Brémai Egyetem 280 nm-en rögzíti a Nap ultraibolya sugárzását, és a fenti grafikonon látható adatokat állítja elő. A 25. napciklus később követi a modern meleg időszak ciklusait, de elérte azok amplitúdóját.

Ez egy másik napelemes paraméter, amely különbözik a többitől. Ismétlem, az 1970-es évek lehűlési periódusa alatt lapos volt, majd reagált a napciklusra, de az elmúlt 45 évben csökkenő tendenciát mutatott.

Ha a Föld felmelegedne vagy lehűlne, akkor azt várhatnánk, hogy ez a nyár magasságában a hótakaróban is tükröződik. De ez nem változott érzékelhetően az elmúlt 50 évben. Észak-Amerika az 1970-es évek előrehaladtával valóban felmelegedett, és ezt tükrözi a hótakaró jelentős csökkenése.

Lehet, hogy a Föld éghajlata nem követi szolgai módon a naptevékenységet, mert az éghajlatnak van egy másik fő mozgatórugója is, amelynek saját ciklusa van. A fenti, Humlum professzor honlapjáról származó grafikon a HadCRUT hőmérséklet-felvételt ábrázolja a feljegyzés időszakának átlagához viszonyított kumulatív változásként, az 5. ábrához hasonlóan. Ez azt mutatja, hogy a HadCRUT hőmérséklet-felvételében több évtizedes tendenciák vannak. A megjegyzés szerint ezek nagyjából megfelelnek a csendes-óceáni dekádos oszcilláció (PDO) változásainak a pozitívtól a negatívig és vissza. A HadCRUT közel 50 éve emelkedő tendenciát mutat, a PDO pedig valamivel hosszabb ideje pozitív. Mindezt tehát úgy értelmezhetjük, hogy bár a naptevékenység 2006-ban kiesett az ágyból, a nyár közepén azért nem nőtt még a hótakaró, mert a nap-éghajlat kapcsolatát eddig felülírta a PDO továbbra is pozitív fázisa. De vajon 50 év után is pozitív a PDO?

Történetesen van egy valós paraméter, amely azt mondja, hogy a PDO még mindig pozitív fázisban van. Az Észak-csendes-óceáni Anadromos Halak Bizottságának köszönhetjük a fenti grafikont, amely a Csendes-óceán északi részén található hat ország éves lazacfogását mutatja több ezer tonnában. A PDO pozitív fázisában a lazacfogás északra, Alaszka felé mozog, majd a negatív fázisban ez megfordul. Úgy tűnik, hogy a halak még mindig észak felé tartanak, mivel a kanadai fogás 1990 óta csökken, a japán fogás pedig a 20 évvel ezelőtti 20%-ára esett vissza. Ebből következik, hogy az adatok ezen értelmezéséből ijesztő feltételezéseket lehet levonni. Amikor a PDO végül negatívba fordul, az fel fogja gyorsítani a 2016 óta nyilvánvaló napvezérelt lehűlést. A 20. század második felében végbement felmelegedés egy pillanat alatt semmivé válik, és visszatérünk a 19. századi kis jégkorszak állapotaihoz.

https://wattsupwiththat.com/2023/06/06/the-sun-in-june-2023/