A naptevékenység és La Niña
A globális felmelegedés és lehűlés természetes forrásai: (1) A naptevékenység és La Niña
A nap éghajlatváltozásban játszott szerepét már régóta elbagatellizálják az ortodoxia hívei, akik a globális felmelegedést szinte kizárólag az üvegházhatású gázok kibocsátásával hozzák összefüggésbe. A legújabb kutatások azonban azt sugallják, hogy a napfény ingadozásai, bár csekélyek, mégis befolyásolhatják az éghajlatot azáltal, hogy a Csendes-óceánban az El Niño és a La Niña közötti több évtizedes váltakozást okozzák. Más kutatások szerint az, hogy nem tudjuk helyesen szimulálni a lehűlő La Niña-ciklust, az egyik fő oka annak, hogy a számítógépes klímamodellek melegednek.
A La Niña az ENSO (El Niño - Déli Oszcilláció) hűvös fázisa, egy természetes ciklus, amely hőmérséklet-ingadozásokat és más éghajlati hatásokat okoz a Csendes-óceán trópusi régióiban. Az ismert El Niño és La Niña események, amelyek egy-egy évig vagy annál tovább tartanak, rendszertelenül, két-hét évenként ismétlődnek. Az ENSO súlyos hatásai az Egyesült Államokban és Peruban bekövetkezett katasztrofális áradásoktól az Ausztráliában tapasztalt súlyos aszályokig terjednek.
A Napnak számos természetes ciklusa van, amelyek közül a legismertebb a 11 éves napfoltciklus. A napfoltciklus alatt a Nap hő- és fénytermelése körülbelül 0,08%-kal nő és csökken. Bár ez az ingadozás önmagában túl kicsi ahhoz, hogy közvetlenül érzékelhető hatást gyakoroljon a Föld éghajlatára, a közvetett naphatások hatással lehetnek bolygónk felmelegedésére és lehűlésére - ezek a közvetett hatások azonban figyelmen kívül maradnak az éghajlati modellekben.
Egy ilyen közvetett naphatást fedezhetett fel egy új tanulmány, amely összefüggést mutat ki a napfoltciklusok vége és a trópusi Csendes-óceán El Niño-ból La Niña-állapotba való átmenet között. A kutatást a NASA és az amerikai Nemzeti Légkörkutató Központ tudóscsoportja végezte.
A kutatók megállapították, hogy 1960 és 2010-11 között mind az öt napciklus befejeződése egybeesett a melegebb El Niño és a hűvösebb La Niña közötti váltással. A legutóbbi napciklus vége pedig, amely most következett be, szintén egybeesik egy új La Niña esemény kezdetével. Mivel a 11 éves napciklus vége homályos, a kutatócsoport az "órát" a Nap pontosabban meghatározott mágneses polaritási ciklusára, az úgynevezett Hale-ciklusra hagyatkozott, amely pontosan 22 éves.
A 11 éves napciklus és a La Niña események kialakulása közötti megfelelést az alábbi ábra szemlélteti, amely fekete színnel mutatja a hat hónapos simított havi napfoltszámot 1950 óta, színes színnel pedig az óceáni El Niño-indexet. A piros és kék dobozok az El Niño és La Niña időszakokat jelölik az ismétlődő mintázatban. Feltűnő, hogy az egyes napfoltciklusok vége szorosan összefügg az El Niño és a La Niña közötti váltással. Az, hogy ez a korreláció pusztán véletlen egybeesés lenne, statisztikailag nagyon valószínűtlen, mondják a tanulmány szerzői, bár további kutatásokra van szükség a Nap és a Föld közötti, a korrelációért felelős fizikai kapcsolat megállapításához.
Egy másik tanulmány, amelyet az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium klímakutatói vezettek, megállapítja, hogy a több évtizedes La Niña-változékonyság miatt a számítógépes klímamodellek két-háromszorosan túlbecsülik a Csendes-óceán felszíni hőmérsékletét. A La Niña-ciklus a légkör lehűlését és a Csendes-óceán középső és keleti trópusi részén a normálisnál hidegebb tengerfelszíni hőmérsékletet, északon és délen pedig melegebb vizeket eredményez.
Számos éghajlati modell ENSO-változásokat produkál, de nem képes megjósolni sem az El Niño és La Niña események időzítését, sem a trópusi alsó légkörben (troposzférában) műholdak által mért hőmérsékleteket. A tanulmány szerzői azonban megállapították, hogy 55 számítógépes modell 482 szimulációjának körülbelül 13%-a a trópusi troposzférában olyan felmelegedést mutat, amely megfelel a műholdas felvételeknek. És váratlanul ezek a szimulációk reprodukálják a La Niña összes jellemzőjét.
A következő ábra azt mutatja, hogy az egyik ilyen konkrét szimuláció mennyire jól reprodukálja a La Niña hőmérsékleti mintázatát, mind a földrajzi kiterjedés (felső panel), mind az óceán mélysége (alsó panel) tekintetében. A B jelű panelek a számítógépes szimulációt, a C jelű panelek pedig a műholdas megfigyeléseket mutatják. A hőmérsékleteket az 1979 és 2018 közötti időszak átlagos felmelegedési (pozitív) vagy lehűlési (negatív) ütemeként ábrázoljuk, Celsius-fokban, évtizedenként. A La Niña lehűlés a Csendes-óceánon a B és a C ábrán is jól látható.
A számítógépes szimulációk másik 87%-a túlbecsüli a trópusi csendes-óceáni hőmérsékletet, ezért a szerzők szerint a multimodellek átlagos felmelegedési rátája két-háromszor nagyobb a megfigyeltnél. Eredményeik azonban azt mutatják, hogy a természetes éghajlati változékonyság, itt a La Niña formájában, elég nagy ahhoz, hogy megmagyarázza a valóság és az éghajlati modellek előrejelzései közötti különbséget.
https://www.scienceunderattack.com/blog/2021/4/19/natural-sources-of-glo...