Megfigyelt éghajlati trendek

Megfigyelt éghajlati trendek - Az óceánok hőt, a szárazföld jeget tárol

Éghajlati előrejelzések

Grönland a tendencia szerint e század végére 100%-os állandó jégtakaró lesz.

Geológiai időskálán a Föld éghajlata a gyors eljegesedés küszöbén áll. A jelenlegi tendenciák még nem jelzik az északi óceánok hőfelvételének gyors növekedését, ami ahhoz szükséges, hogy a hóesés növekedési üteme elérje a tengerszint évi 4 mm-es csökkenésével összhangban lévő növekedési ütemet

A Bengáli-öböl és az Arab-tenger az északi óceánok egyetlen olyan régiója, amely a felszín nagy részén eléri a 30 °C-os határértéket.

Az óceán felszíni hőmérsékletét a konvektív instabilitás és az ebből eredő felhőzet fennmaradása korlátozza 30C-ra. A Mexikói-öböl és a Tajvan előtti óceán, amely a fő északi óceáni áramlatokat táplálja, már eléri ezt a határt. Várhatóan augusztusban, sőt szeptemberben a meleg medencék fokozatosan északabbra terjeszkednek.

Ez októberben az északi óceánokban növekvő légköri nedvességet fog eredményezni, amely október végén és novemberben a kezdeti hóesést fogja biztosítani. A sarkvidéki vizek a nyár végére végül jégmentessé válnak, ezáltal megnő a tengeri jégtől mentes víz kiterjedése, amely szeptemberben az óceánból a szárazföldre irányuló advekciót táplálja, időben ahhoz, hogy a magas szélességeken a szárazföld hőmérséklete fagypont alá csökkenjen.

A következő eljegesedés valószínűleg három precessziós cikluson keresztül fog tartani, mielőtt a szárazföldi jég tárolókapacitása elérné a gleccserek kalcinálódásának olyan ütemét, amely elegendő az északi vízkörforgás leállításához, így az olvadás megelőzi a hóesést.

A déli félteke lehűlési fázisba lép. Eddig csak a szárazföld és az óceán déli kiterjedése mutat lehűlési tendenciát. Ezzel szemben a déli óceánok nagyfokú hőtelensége késlelteti a lehűlési tendenciák kialakulását az 55. szélességi foktól északra.

Az emberiség feljegyzett történelme egy olyan korszakban zajlott, amikor a déli félteke élte át a legintenzívebb napfényt, és most évente 16 ZettaJoule-t ad át az északi féltekének.

Az északi féltekén végzett valamennyi megfigyelés összhangban van a modern interglaciális végével.

Az éghajlati modellek egy hasznos felismerést nyújtanak. A modellek nem állnak összhangban a megfigyelésekkel, tehát az úgynevezett "üvegházhatású gázok" nem azt teszik, amit elképzeltek. A déli félteke megfigyelései térnek el leginkább a modellek eredményeitől, mivel ezen a féltekén több mint 1000 éve csökkenő napenergia-emisszió tapasztalható, és néhány zonális hőmérsékleti tendencia mostanra megfordult.

Az éghajlati modellek egyik fő hibája, hogy azon a feltételezésen alapulnak, hogy a Föld 1850-ben hőegyensúlyban volt. A Föld soha nem lehet hőegyensúlyban. Továbbá a kapcsolt modellek végzetes hibája az a feltételezés, hogy az óceánok feletti légköri felmelegedési egyensúlyhiány évtizedek alatt kimutatható hőmérséklet-emelkedésként jelentkezik az óceánok mélyén. Valójában a tényleges kísérleti eredmények azt mutatják, hogy fizikailag lehetetlen felmelegíteni a vizet a mélyben egy olyan nyílt rendszerben, ahol a párolgás és a fenékvíz hűtött vízzel való ellátása nem korlátozott, mint bármelyik óceáni medencében.

Ha az éghajlati modellek hasznos előrejelző eszközök lennének, akkor 500 000 évre visszatekerhetnénk őket, és négy eljegesedési ciklust reprodukálhatnánk. Azonban az úgynevezett CO2-kényszerre való teljes támaszkodásuk a jelenlegi feltételek melletti felmelegedési tendencia előállításához kizárja annak lehetőségét, hogy felmelegedési tendenciát hozzanak létre az eljegesedésből való kilábaláshoz, amikor a CO2 légköri szintje kevesebb mint fele volt a jelenlegi szintnek.

https://onedrive.live.com/?authkey=%21AG50wRbtZsKiObc&cid=CDB8A3183F0262...