Olvadó viaszbábuk (1929)
Két viaszból készült áruházi próbababa olvad el a hőhullám alatt Londonban, 1929-ben.
https://www.historydefined.net
Az Egyesült Királyságban az 1911-es hőhullám különösen súlyos hőhullám és a hozzá kapcsolódó szárazság volt.
Angliában országszerte hőmérsékleti rekordok születtek, köztük az akkori legmagasabb elfogadott hőmérséklet, 36,7 °C (98,1 °F), amelyet csak 79 évvel később, az 1990-es hőhullámban döntöttek meg, és 37,1 °C (98,8 °F) volt. Greenwichben egy Glaisher-standon 100 °F (38 °C) hőmérsékletet mértek, amelyet rekordnak tekintettek, de egy ugyanott lévő Stevenson képernyőről származó további adatok szerint a hőmérséklet 96.6 °F volt. (35,9 °C). A valaha elfogadott legmagasabb hőmérséklet jelenleg 40,3 °C (104,5 °F), amelyet 2022. július 19-én rögzítettek a Királyi Légierő egyik állomásán a Lincolnshire-i Coningsbyben. Körülbelül ebben az időben Észak-Európa időjárása is érintett volt.
A hőhullám július elején kezdődött és két és fél hónappal később, szeptember közepén ért véget.
Július 17-én a hőmérséklet 27 °C volt, és július 20-án már 20 napja nem esett csapadék, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is megkezdődött az aszály. A hőhullám csúcspontján, július végén a hőmérséklet 33 °C volt Kings Lynnben, ami minden korábbi rekordot megdöntött ezen a területen. A hőhullám és a szárazság augusztusban is folytatódott: augusztus 1-jén a hőmérséklet elérte a 27 °C-ot (81 °F), ami Londonban egész hónapban folytatódott. Még szeptemberben is folytatódott a hőhullám, a hőmérséklet szeptember elején elérte a 33 °C-ot.
A hőhullám és a szárazság csak szeptember 11-én ért véget, amikor az átlaghőmérséklet 20 Fahrenheit-fokkal (11 °C) csökkent, és az országot uraló magasnyomás visszahúzódott, így az ország minden részén esett az eső.
A hőhullám hatásai az ország minden részére és ágazatára kiterjedtek. A hatások július közepe körül kezdtek érezhetővé válni, körülbelül három héttel a hőhullám kezdete után. A rendkívüli hőség miatt Lancashire-ben megváltoztak a munkarendek: a munka hajnalban, 4:30 körül kezdődött és dél körül fejeződött be, hogy elkerüljék a nap legmelegebb részét az ottani kőfejtőiparban. Gyakoriak lettek a halálesetek, és az újságok, mint például a The Times, hőség okozta halálesetekről szóló rovatokat közöltek, mivel a hőmérséklet folyamatosan emelkedett. A hőség közvetett haláleseteket is okozott, mivel megolvasztotta az utak aszfaltját, ami számos balesetet okozott. Augusztus elejére már a vidéki emberek egészségére is káros hatással voltak a fullasztó, párás éjszakák, ami azt jelentette, hogy az élelmiszerek hűtés nélkül nagyon gyorsan megromlottak, és a szennyvíz kifolyt. Szintén augusztusban gyakoriak lettek a sztrájkok, leginkább a Victoria és Albert dokkokban, ahol az elviselhetetlen hőség miatt a teljes, 5000 fős munkaerő sztrájkolt, ami azt jelentette, hogy az egész terület leállt.
A kiterjedt aszály az ország minden részét érintette. Július közepe táján ismét érezhetőek voltak a hatások, amikor a korai betakarítás megkezdődött, és tüzek törtek ki Ascotban a vasúti sínek mentén, Newbury környékén pedig a góréban. Július végére a hőség és az esőhiány már a mezőgazdaságra is hatással volt. Kevés volt a fű a szarvasmarhák számára, mivel a legelők a szárazságtól megbarnultak. Ez arra kényszerítette a gazdákat, hogy emeljék a tej árát, hogy kompenzálják a termelés hiányát. Július 28-án a fák és néhány ritka növény a talajban lévő vízhiány miatt elkezdtek elszáradni és elpusztulni, még az ország árnyékos területein is. Augusztusra a kutak, vízszivattyúk és vízkészletek kezdtek teljesen kiszáradni. Ez Essexben a mezőgazdasági és legeltetési tevékenység leállásához, Bradfordban pedig a gyapjúgyárak bezárásához vezetett, amelyek mindegyike fontos iparág volt a térségében.
A napsütés 1911 júliusában minden idők rekordját megdöntötte az Egyesült Királyságban és Anglia déli partvidékén: Eastbourne, Sussex és Hastings 383,9 órát sütött, átlagosan 12,4 órát naponta, és sok más déli parti hely, például Bognor Regis 372,2 órával nem sokkal maradt el tőle. A déli partvidék nagy része túlszárnyalta számos mediterrán helyszínt, és Eastbourne nagyon közel volt ahhoz a napsütésszinthez, amelyet júliusban Las Vegasban és az amerikai Nevadai sivatagban vártak. Mivel a júliusi átlagos napsütés Eastbourne-ben körülbelül 255 óra, a város a szokásosnál mintegy 50%-kal több napsütést kapott.