Napfolt

A történelmi hőmérsékleti ingadozások (pl. az ETCW – Early Twentieth Century Warming –, a 1940-es évek lehűlése, majd a 1975 utáni gyors melegedés) feltűnően jól egybeesnek a PDO és AMO fázisaival. Ez megerősíti, hogy ezek az óceáni ciklusok nagy hatással vannak a regionális és globális éghajlatra – különösen évtizedes skálán.

Lássuk pontosan, mi történik, ha a CO2 elnyel egy fotont, és mit jelent az energia megmaradása ebben a kontextusban. Röviden: a kibocsátott foton csak akkor ugyanolyan energiájú, ha nem történt közben energiaátadás másik részecskének (pl. ütközés révén).

Ez az elemzés ... bizonyítja, hogy az emberi CO2-kibocsátás mint az éghajlat 1750 óta tartó változékonyságának elsődleges mozgatórugója állítása nem megalapozott. Ehelyett a természetes folyamatok - beleértve a hőmérséklet-visszacsatolásokat, a napfény okozta változékonyságot és az óceáni dinamikát - következetesebb magyarázatot adnak a megfigyelt tendenciákra.

Az észak-atlanti óceán lehűlésének anatómiája az 1960-as és 1970-es években

Az 1960-as években és az 1970-es évek elején az Atlanti-óceán északi részén a tengerfelszín hőmérséklete gyorsan lehűlt. Az esemény okait illetően még mindig nagy a bizonytalanság. A lehűlés több, egymástól elkülönülő szakaszban zajlott. 

1964-68: Kezdetben hűvös anomáliák jelentek meg az Izlandtól északra fekvő tengerekben és a Golf-áramlat kiterjedésében.

A tengerszint-emelkedés idősoraira egy ~60 éves periódusú szinuszoid illeszkedik, ami megerősíti a Föld globális középhőmérsékletére jelentett ciklust. A szinuszoid utolsó maximuma egybeesik a 20. század vége óta megfigyelt hőmérsékleti platóval. Az AMO csökkenő fázisának kezdete, a globális tengeri jégfelület-anomália közelmúltbeli túllépése és a 2002 és 2015 között műholddal mért globális középhőmérséklet negatív meredeksége mind a 60 éves ciklus csökkenő fázisának kezdetét jelzik. 

A 20. század eleji felmelegedés (ETCW) az északi magas szélességeken a mai felmelegedéshez hasonló mértékű volt, mégis olyan időszakban következett be, amikor a légköri üvegházhatású gázok növekedése lényegesen kisebb mértékben emelkedett, mint az elmúlt 40 évben.

Hogyan függ ez össze az éghajlattal? 

A Titanic kihajózása előtt több évig tartó meleg időjárás az Északi-sarkvidéken megnövelte a grönlandi gleccserek olvadásának ütemét.

A tengerfelszín-hőmérséklet (SST) történelmi feljegyzései arra utalnak, hogy az 1912-ben a hajózási útvonalakon áthaladó jéghegyek rajáért a sarkvidéki meleg évek sorozata tehető felelőssé.

A Kis jégkorszakot a Középkori melegkorszak (más nevén a Középkori klímaoptimum) előzte meg, a kérdés tehát, hogy mi okozta peródusban tapasztalható leűlést? A meglepő válasz pedig úgy tűnik, hogy éppen a melegedés.