Napfolt

A 20. század eleji felmelegedés (ETCW) az északi magas szélességeken a mai felmelegedéshez hasonló mértékű volt, mégis olyan időszakban következett be, amikor a légköri üvegházhatású gázok növekedése lényegesen kisebb mértékben emelkedett, mint az elmúlt 40 évben.

Hogyan függ ez össze az éghajlattal? 

A Titanic kihajózása előtt több évig tartó meleg időjárás az Északi-sarkvidéken megnövelte a grönlandi gleccserek olvadásának ütemét.

A tengerfelszín-hőmérséklet (SST) történelmi feljegyzései arra utalnak, hogy az 1912-ben a hajózási útvonalakon áthaladó jéghegyek rajáért a sarkvidéki meleg évek sorozata tehető felelőssé.

A Kis jégkorszakot a Középkori melegkorszak (más nevén a Középkori klímaoptimum) előzte meg, a kérdés tehát, hogy mi okozta peródusban tapasztalható leűlést? A meglepő válasz pedig úgy tűnik, hogy éppen a melegedés. 

Úgy tűnik, hogy az IPCC 5. értékelő jelentése (AR5) úgy próbálta meg leküzdeni ezt a problémát, hogy figyelmen kívül hagyta mindazokat az adatkészleteket, amelyek feltételezésüknek ellentmondó eredményeket adnak.

A naptevékenység leghosszabb közvetlen megfigyelése a 400 éves napfoltszám-sorozat, amely drámai kontrasztot mutat a szinte makulátlan Maunder- és Dalton-minimumok, valamint a legutóbbi 5 ciklusban a 24. ciklust megelőző, nagyon magas aktivitású időszak között.

A napciklust a Jupiter 11,86 éves keringési ideje határozza meg, amelyet a Szaturnusz és az Uránusz modulál.

Az Északi-sarkvidék felmelegedni látszik. A halászok, fókavadászok és a Spitzbergák és a keleti sarkvidék körüli tengereken hajózó felfedezők jelentései mind az éghajlati viszonyok radikális változására és a Föld felszínének ezen részén eddig nem tapasztalt magas hőmérsékletre utalnak.