Szárazságok és alacsony vízállások a késő középkori Magyarországon II.

A hivatkozott munka Kiss Andrea 2017-es, 14 oldalas, lektorált tanulmánya:

Droughts and low water levels in late medieval Hungary II: 1361, 1439, 1443–4, 1455, 1473, 1480, 1482(?), 1502–3, 1506: Documentary versus tree-ring (OWDA) evidence

Röviden: a tanulmány legfontosabb felismerése az, hogy a késő középkori magyarországi aszályok jelentős része valószínűleg nem egyetlen évből, hanem két vagy több egymást követő száraz évből állt. Emiatt gyakran csak látszólag mondanak ellent egymásnak a krónikák és az évgyűrűs rekonstrukciók.

A teljes tanulmány itt olvasható PDF-ben, a folyóirat hivatalos adatlapja pedig itt található.

Mi volt a kutatás célja?

Kiss Andrea korabeli vagy közel korabeli írott forrásokat vetett össze az Old World Drought Atlas – OWDA faévgyűrű-alapú aszálytérképeivel.

A fő kérdések:

• valóban aszályosak voltak-e a dokumentumokban szereplő évek;

• ugyanazt az évet jelzik-e a magyar és a nyugat-európai források;

• egyetlen száraz évről vagy többéves aszályról volt-e szó;

• a Duna alacsony vízállása valóban magyarországi csapadékhiányt jelentett-e;

• mennyire használható az OWDA a Kárpát-medence középkori éghajlatának rekonstruálására?

A vizsgálat hét feltételezett kárpát-medencei aszályesetet és négy pozsonyi dunai kisvízi esetet tárgyal.

Milyen forrásokat használt?

A legfontosabb forráscsoportok:

• a pozsonyi városi számadáskönyvek;

• az egri püspökség gazdasági számadásai;

• királyi oklevelek és levelek;

• jogviták iratai;

• magyar, német, cseh, lengyel és osztrák krónikák;

• Bonfini magyar története;

• termés-, bor-, méz-, viasz-, juh- és haltizedek;

• élelmiszerárak és adókedvezmények;

• katonai hadjáratok körülményei.

Fontos, hogy a középkori források általában nem azért készültek, hogy az időjárást megörökítsék. Az aszály csak akkor került bele, ha valamilyen rendkívüli következménye lett: kiszáradt egy mocsár, kevés volt a termés, nem működött a vízimalom, elpusztultak az állatok, vagy könnyebbé vált egy hadsereg átvonulása.

Az OWDA korlátai

Kiss Andrea külön hangsúlyozza, hogy az OWDA nem „műszeres mérés a múltból”.

Az atlasz:

• főként a június–augusztusi állapotokat rekonstruálja;

• elsősorban a tavaszi–nyári talajnedvességről árulkodik;

• nem mutatja meg megbízhatóan az egész év csapadékát;

• a Kárpát-medencében kevés középkorig visszanyúló évgyűrűs adatsorra támaszkodik;

• a legfontosabb hosszú adatsor a Nyugati-Kárpátokból, mai szlovákiai tölgyekből származik;

• az Alföldről és Közép-Erdélyből nincs hasonló, közvetlen hosszú rekonstrukció.

Ezért az OWDA alkalmasabb többéves száraz időszakok kimutatására, mint annak eldöntésére, hogy egy adott településen pontosan melyik esztendő volt szárazabb.

Az egyes aszályok

1361–1362

A források 1361-ben rossz vagy nagyon rossz gabonatermést jeleznek Ausztriában, Csehországban és Magyarországon. 1362 tavaszán a magyar király megtiltotta a gabona kivitelét dalmáciai területeiről, ami arra utal, hogy az előző termés komoly gondokat okozott.

Az OWDA 1361 nyarára nagyon erős szárazságot mutat a térségben. Magyar területekről ugyanakkor havas, sáros kora tavaszról is maradtak fenn adatok. Kiss következtetése:

• az 1360–1361-es tél Magyarországon nem feltétlenül volt száraz;

• az aszály főként 1361 tavaszán és kora nyarán erősödhetett meg;

• a száraz tendencia 1362 elejéig folytatódhatott.

Vagyis ez valószínűleg egy több évszakos, részben két naptári évet érintő esemény volt.

1439–1440

Egy türingiai krónika szerint 1439 nyara száraz volt Magyarországon, és a „Mossir” nevű víz kiszáradt. Kiss szerint elképzelhető, hogy a „Mossir” nem tulajdonnév, hanem a magyar mocsár szó eltorzított alakja.

Ha valóban dél-magyarországi mocsarak és vizes területek száradtak ki, ez megkönnyíthette az oszmán csapatok gyors mozgását a Temesköz és Szörény környékén.

A bizonyíték nem teljesen biztos, mert:

• a krónika eredeti szerzője 1434-ben meghalt;

• az 1439-es részt egy ismeretlen folytató írta;

• valószínűleg mások beszámolójára támaszkodott.

Az OWDA viszont 1439-et és 1440-et is száraz évként mutatja a Kárpát-medencében. Ez jelentősen erősíti a krónika hitelességét.

1443–1444: kisvíz a Dunán

A pozsonyi számadáskönyv szerint:

• 1443 szeptemberében a Duna nagyon alacsony volt;

• 1444 áprilisában ismét kisvízről írtak.

Ezek különösen jó minőségű adatok, mert pontosan keltezett, gyakorlati gazdasági bejegyzésekből származnak.

Ugyanakkor a pozsonyi Duna vízállása elsősorban a felső-dunai vízgyűjtő – Bajorország és az Alpok – korábbi csapadékviszonyait tükrözi. Nem bizonyítja automatikusan, hogy az Alföld vagy Erdély is száraz volt.

Az OWDA szerint 1442 és 1443 tavasza–nyara egyaránt száraz lehetett a felső-dunai térségben. Kiss értelmezése szerint a kisvízi időszak hosszabban fennállhatott, de csak akkor került a számadáskönyvbe, amikor a folyón végzett munkák vagy a kifizetések miatt jelentősége lett.

1455

1455. június 23-án a pozsonyi számadások ismét alacsony Duna-vízállást említenek.

Ez az egyik legérdekesebb ellentmondás:

• a pozsonyi bejegyzés kétségtelenül kisvizet jelez;

• cseh és sziléziai források meleg, száraz nyárról írnak;

• egyes német források viszont csapadékos nyarat említenek;

• az OWDA Bajorország egy részét inkább nedvesnek, Ausztria nagy részét száraznak mutatja.

Kiss nem próbálja erőltetetten feloldani az ellentmondást. Lehetséges magyarázatként felveti, hogy a tél és a tavasz lehetett száraz, majd július után több csapadék érkezett. Így június végén még alacsony lehetett a Duna, miközben a nyár egészének évgyűrűs jele már nem feltétlenül mutatott erős aszályt.

1473–1474

Ez a tanulmány egyik legfontosabb esete.

Bonfini, a megbízhatónak tartott, közel kortárs történetíró 1474-re teszi a nagy szárazságot. Későbbi magyarországi és svájci krónikák viszont 1473-at nevezik meg.

Az OWDA szerint:

• 1473 és 1474 is száraz volt;

• 1473 általában súlyosabbnak látszik, főleg a Kárpát-medence északi részén;

• a déli határvidéken kisebb volt a különbség a két év között.

Kiss magyarázata szerint a mocsarak, sekély tavak és a talajvíz nem feltétlenül az első száraz hónapokban érik el minimumukat. Ha 1473 súlyosan száraz, 1474 pedig továbbra is csapadékszegény volt, a táj kiszáradásának látványos következményei éppen 1474-ben válhattak a legsúlyosabbá.

A legvalószínűbb következtetés tehát nem az, hogy valamelyik krónika egy évvel tévedett, hanem hogy 1473–1474 egy két egymást követő évre kiterjedő száraz periódus volt.

1479–1480

Bonfini 1479-et említi emlékezetes aszályos évként. Egy másik forrás szerint 1480 tavaszán Mátyás király kérésére a budaszentlőrinci pálosok körmenetet tartottak Budára, Szent Pál ereklyéivel, hogy esőért könyörögjenek. Mielőtt visszaértek volna, esni kezdett, és a növényzet állapota javult.

Az OWDA szerint:

• 1479 széles körű európai aszályév volt;

• 1480 szárazsága inkább Dél- és Délkelet-Európára, benne a Kárpát-medencére koncentrálódott;

• Magyarországon mindkét év erősen száraz lehetett.

Kiss ezért ezt is kettős aszályévként értelmezi.

1482 vagy 1483?

Egy 1496-ban kiállított erdélyi oklevél egy 1482-es eseményt idéz fel. A leírás szerint „rendkívül száraz” nyár volt, ezért a pókafalvi nemesek jobbágyai egy pálos kolostor halastavához hajtották itatni igásállataikat. A harmadik alkalommal a kolostor fegyveresei rájuk támadtak, és két jobbágyot súlyosan megsebesítettek.

Az éghajlati szempontból fontos részletek:

• komoly vízhiány volt;

• az állatok számára távolabbi vízforrást kellett keresni;

• a kolostori halastóban ugyanakkor még maradt elegendő víz;

• a vízhez való hozzáférés erőszakos konfliktust okozott.

Az OWDA Erdélyben 1482-re csak mérsékelt szárazságot mutat, 1483–1484-re erősebbet. Három lehetőség marad:

• az oklevél egy évvel tévesen keltezte a történetet;

• az OWDA regionális felbontása nem érzékelte a dél-erdélyi helyzetet;

• helyi, súlyos aszály volt, amely nem terjedt ki egész Erdélyre.

Kiss nem dönt véglegesen. Az 1482 után álló kérdőjel ezért indokolt.

1502–1503

Magyarországról nincs olyan közvetlen forrás, amely egyértelműen aszályosnak nevezné 1502-t vagy 1503-at. Több közvetett jel azonban problémákra utal:

• 1502 novemberében kisvíz szerepel a pozsonyi számadásban;

• 1503 elején magas árakról írnak Egerben;

• több helyen rossz volt a szőlő- és gabonatermés;

• sok méhészeti körzet nem tudott mézet vagy viaszt beszolgáltatni;

• északkelet-magyarországi területeken kiterjedt gazdasági károk jelentkeztek.

A méhek különösen érzékenyek az időjárási szélsőségekre, de pusztulásuk nem kizárólag aszály következménye lehetett.

Ráadásul 1503-ban Pozsony térségében árvizekről is beszámoltak. Ez jól mutatja, hogy egy év egyszerre lehetett:

• bizonyos hónapokban száraz;

• bizonyos országrészekben aszályos;

• más időszakokban vagy vízgyűjtőkön árvizes.

A tanulmány ezért 1502–1503-at csak valószínűsíthető, területileg változó száraz periódusként kezeli.

1506–1507

A magyar források elsősorban 1507-et tartották emlékezetes aszályévnek, míg Nyugat- és Közép-Európában inkább 1506 szerepel nagy szárazságként.

Az OWDA szerint a Kárpát-medence déli és északkeleti része már 1506-ban erősen száraz volt. Ezt közvetett magyar adatok is támogatják:

• csökkent a báránytized;

• takarmányozási vagy állattartási problémák lehettek;

• 1507 márciusában kevés vizát és más halat fogtak a Tiszában;

• magas élelmiszerárak jelentkeztek;

• a déli végvárak ellátási nehézségekkel küzdöttek.

A kevés tiszai hal 1507 tavaszán több hónappal korábbi alacsony vízállásra utalhat, tehát az aszály valószínűleg már 1506 második felében megkezdődött.

Kiss szerint itt is egy 1506–1507-es, területileg változó, többéves eseménnyel számolhatunk.

A tanulmány fő következtetései

1. A középkori aszályokat nem érdemes mereven naptári évekbe szorítani.

Gyakran az egyik forrás az aszály kezdetét, a másik a legsúlyosabb következményeit, a harmadik pedig a következő évi élelmiszerhiányt örökítette meg.

2. A nyugat-európai és a magyar aszálycsúcs nem mindig ugyanarra az évre esett.

Egy száraz periódus nyugatról kelet felé eltérő intenzitással és időzítéssel jelentkezhetett.

3. A Kárpát-medencén belül is nagy különbségek voltak.

Az északi hegyvidék, Erdély, az Alföld, a déli határvidék és a Dunántúl nem feltétlenül egyszerre vagy azonos mértékben száradt ki.

4. A pozsonyi Duna-vízállás nem azonos a magyarországi csapadékhelyzettel.

A pozsonyi kisvíz jelentős részben a bajor és alpesi felső vízgyűjtő csapadékától függött.

5. Az OWDA és az írott források többnyire jól egyeznek.

Jelentősebb eltérés főként 1455, 1482 és 1507 esetében jelentkezik. Ezek azonban nem feltétlenül hibák: okozhatja őket eltérő évszak, területi felbontás vagy a növények sajátos reakciója.

6. Két aszályos időszakcsoport rajzolódik ki a 15. században:

• az 1430-as évek vége–1440-es évek eleje;

• az 1470-es évek–1480-as évek eleje.

Mit bizonyít, és mit nem?

A tanulmány elég meggyőzően bizonyítja, hogy a késő középkori Magyarországon több komoly, gyakran többéves aszályos periódus fordult elő.

Nem bizonyítja viszont:

• az egyes évek pontos csapadékmennyiségét;

• hogy minden felsorolt évben az egész ország aszályos volt;

• hogy a rossz termést vagy katonai nehézségeket kizárólag az aszály okozta;

• hogy ezek közül melyik volt „Magyarország történetének legnagyobb aszálya”.

A dolgozat igazi értéke nem egy látványos rangsor, hanem annak bemutatása, hogy a középkori aszály folyamat volt: előbb csökkent a csapadék és a talajnedvesség, később apadtak el a folyók és mocsarak, majd hónapokkal később jelentkezett a terméshiány, az áremelkedés, az állatpusztulás és az ellátási válság.