Az 1947-es svájci hőhullám: valójában öt egymást követő hőhullám

Az első fontos pontosítás: 1947-ben Svájcot nem egyetlen rövid hőhullám sújtotta, hanem májustól szeptemberig öt különálló hőhullám. Ezek egy rendkívül száraz, napos és tartósan meleg nyári félévbe ágyazódtak. Az öt hőhullám és a közben folyamatosan mélyülő aszály együttes előfordulása az 1864-ben kezdődő országos svájci mérési idősorban még ma is egyedülállónak számít. (ResearchGate)

Az öt hőhullám időrendje

A modern svájci feldolgozás szerint a sorozat így alakult:

1. Május vége–június eleje: az első hőhullám.

2. Június vége: egy rövidebb, de erős második periódus.

3. Július 22.–augusztus 4.: a fő hőhullám, 14 napos időtartammal.

4. Augusztus közepe: körülbelül nyolcnapos újabb hőhullám.

5. Szeptember 11-től: kilencnapos, az évszakhoz képest rendkívüli késői hőhullám. (ResearchGate)

A legsúlyosabb időszak tehát 1947. július 22. és augusztus 4. között zajlott. Basel/Binningen állomáson ennek a 14 napnak az átlagos napi maximum-hőmérséklete 35,0 °C volt. Ez nem egyetlen kiugró napi rekord, hanem két hét átlagos délutáni csúcshőmérséklete, ezért meteorológiailag különösen szélsőséges érték. (ResearchGate)

A halálozási vizsgálatok a két országos jelentőségű fő periódust július 22.–augusztus 4., illetve augusztus 12–21. közé teszik. Vagyis az első nagy hullám után alig egy hét viszonylagos enyhülés következett, majd újabb, több mint egyhetes hőség érkezett. (ResearchGate)

Mennyire volt forró?

1947 áprilistól szeptemberig számított svájci átlaghőmérséklete valamivel 12 °C alatt volt. Ez körülbelül 3 °C-kal haladta meg az 1871–1900-as átlagot, és az addigi mérési időszak minden korábbi nyári félévét körülbelül 1,2 °C-kal múlta felül. A 2022-ig terjedő összehasonlításban csak 2003 és 2018 előzte meg, tehát 1947 még a jelenlegi, jóval melegebb éghajlatban is a harmadik legmelegebb április–szeptemberi időszak maradt. (ResearchGate)

A négy hosszú svájci állomássor alapján 1947-ben állomástól függően 26–43 hőségnapot mértek, vagyis ennyi napon érte el vagy haladta meg a napi maximum a 30 °C-ot. Genfben például 34 hőségnap volt; 2003-ban ugyanott már 50. Más svájci állomásokon viszont 1947 hőségnapszáma elérte vagy időnként meghaladta a későbbi rendkívüli nyarakét. (ResearchGate)

A korabeli adatok között találhatók 38 °C körüli vagy azt meghaladó napi maximumok is, de ezeket óvatosan kell kezelni. A svájci szakirodalom figyelmeztet arra, hogy a korabeli mérőházak és a közvetlen vagy közvetett napsugárzási hatások miatt egyes 1947-es maximumok kissé túl magasak lehettek. Ezért a modern összehasonlítások inkább homogenizált adatsorokat, többnapos átlagokat és percentilisen alapuló hőhullám-definíciókat használnak. (ResearchGate)

Ez azonban nem kérdőjelezi meg magát az eseményt. A hőség tartóssága, országos kiterjedése és az egymást követő öt hullám több független állomás mérésében és történelmi időjárási beszámolóban egyaránt megjelenik.

A szeptemberi hőhullám különlegessége

A szeptemberi ötödik hullám önmagában is történelmi esemény volt. Basel/Binningenben szeptember 11. és 19. között kilenc egymást követő napon 30 °C felett maradt a napi maximum. A homogenizált adatsor szerint szeptember 12-én 33,3 °C-ot mértek. Basel 1897–2020 közötti tíz legmagasabb szeptemberi maximumából öt ebből az egyetlen periódusból származott. (Schweizer Radio und Fernsehen (SRF))

Az évszakhoz képest ez talán még rendkívülibb, mint a július végi hőség. Szeptember közepén már rövidebbek a nappalok, alacsonyabban jár a Nap, és hosszabb ideje van a felszínnek éjszaka lehűlni. Ehhez képest kilenc egymást követő hőségnap csak nagyon stabil légköri helyzetben alakulhatott ki.

A meleg idő nem is ért véget szeptemberrel. A svájci beszámolók szerint az Alpok északi oldalán 1947 márciusától decemberig minden hónap melegebb volt az átlagnál, és a tartós pozitív hőmérsékleti anomália egészen 1948 májusáig fennmaradt. (Schweizer Radio und Fernsehen (SRF))

Mi okozta?

A közvetlen meteorológiai ok az Európa felett ismételten kialakuló blokkoló magasnyomású helyzet volt.

Normál esetben a nyugatias szelek és az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok néhány naponta időjárás-változást, felhőket, csapadékot és hűvösebb levegőt hoznak Közép-Európába. 1947-ben azonban újra és újra nagy amplitúdójú magaslégköri gerincek, illetve blokkoló anticiklonok alakultak ki Európa felett. Ezek eltérítették a ciklonokat, és napokig vagy hetekig ugyanazon térségben tartották a száraz, napos időjárást. (ResearchGate)

A fő, július végi hőhullám alatt egy Portugáliától Skandináviáig húzódó magasnyomású gerinc, illetve magasnyomású híd állt fenn. Közép-Európa felett mind a 12 részletesen vizsgált napon anticiklonális nyomási anomália maradt. A Brit-szigetektől nyugatra kialakuló alacsony nyomású rendszerek közben délnyugat felől meleg levegőt szállítottak Franciaországon át Svájc és Németország irányába. (Springer Nature Link)

A hőség nem pusztán abból állt, hogy „forró levegő érkezett Afrikából”. Több folyamat működött egyszerre:

• a leszálló levegő összenyomódás közben adiabatikusan melegedett;

• a kevés felhő miatt erős volt a napsugárzás;

• a levegő és a talaj több napon keresztül folyamatosan melegedett;

• a ciklonok és hidegfrontok elkerülték Közép-Európát;

• a kiszáradt talaj egyre kevésbé tudta párolgással hűteni a felszínt.

A blokkok előfordulási gyakorisága Európa egyes területein a május–szeptemberi időszakban akár háromszorosa volt az 1931–1960-as átlagnak. Régiótól függően körülbelül kétszer annyi különálló blokkoló helyzet alakult ki, mint egy átlagos nyári félévben. (ResearchGate)

A talaj kiszáradása tovább erősítette a hőséget

A folyamatban kulcsszerepe volt a hőség és az aszály közötti pozitív visszacsatolásnak.

Nedves talaj esetén a beérkező napenergia jelentős része a víz elpárologtatására fordítódik. Ez hűti a felszínt, hasonlóan ahhoz, ahogy az izzadás hűti az emberi testet. Amikor azonban a talaj kiszárad, egyre kevesebb energia használódik fel párolgásra, és egyre több melegíti közvetlenül a talajt és az alsó légréteget.

1947-ben már áprilistól jelentős csapadékhiány alakult ki. Mire elérkezett a július végi fő hőhullám, a talaj és a növényzet nagy területeken kiszáradt. A blokkoló anticiklon indította vagy fenntartotta a szárazságot, a száraz talaj pedig visszaerősítette a magas hőmérsékleteket.

Ezért az esemény helyesebb megnevezése nem egyszerűen „az 1947-es hőhullám”, hanem az 1947-es svájci hő- és aszálynyár.

Mekkora volt az aszály?

A Svájci-fennsíkon 1947 áprilisa és szeptembere között átlagosan csak a szokásos csapadék körülbelül 52%-a hullott le. Ez az 1864–2021 közötti teljes mérési sor legkisebb értéke. A 2003-as és 2018-as szélsőséges nyári félévben ehhez képest körülbelül 70, illetve 69% hullott. (ResearchGate)

A fennsík nagy részén hat hónap alatt csak 300–400 milliméter csapadék érkezett. A Neuchâteli-tótól Schaffhausenig húzódó sávban 300 milliméternél is kevesebb, Basel környékén pedig hozzávetőleg csak 200 milliméter hullott. (ResearchGate)

A csapadék és a lehetséges párolgás különbségét mutató éghajlati vízmérleg még drámaibb:

• Basel/Binningen: körülbelül –463 mm;

• Bern/Zollikofen: körülbelül –330 mm;

• Zürich/Fluntern: körülbelül –285 mm.

Baselben, Bernben és Zürichben 1947 maradt a teljes mérési időszak legszárazabb nyári félévei között, illetve több helyen máig a legszárazabb. (ResearchGate)

Hatás az emberek egészségére

Egy újabb történeti halálozási elemzés nyolc svájci várost vizsgált. A július végi és augusztusi hőhullámok heteiben becsült többlethalálozás:

• Luzern: 38,5%;

• Basel: 32,8%;

• Bern: 23,2%;

• St. Gallen: 19,7%.

Genfben, Lausanne-ban, Winterthurban és Zürichben a becsült hatás 10% alatt maradt; Zürich esetében a modell nem mutatott pozitív többletet. A kutatók hangsúlyozzák, hogy ez közvetett, minden halálokra vonatkozó statisztikai becslés, és a történelmi eredményekhez nem adtak külön bizonytalansági intervallumot. (ResearchGate)

A városok közötti különbségek mögött több tényező állhatott:

• eltérő helyi hőmérséklet és páratartalom;

• a városi hősziget különbségei;

• a lakások és épületek szerkezete;

• a népesség életkora és egészségi állapota;

• a hőhöz való helyi alkalmazkodás;

• véletlenszerű heti halálozási ingadozások.

Különösen figyelemre méltó Luzern esete: a hőhullámos hetek többlethalálozása hozzávetőleg hatszor akkora volt, mint az egész május–szeptemberi időszakra átlagolt nyári többlet. (ResearchGate)

Mezőgazdasági válság

A szárazság az egész tenyészidőszakot végigkísérte. A legnagyobb közvetlen probléma a takarmányhiány volt.

A második kaszálás országos hozama 10–13%-kal, az első kaszálásé 5–9%-kal maradt el az 1920–1950-es átlagtól. Mivel Európa más részei is aszállyal küzdöttek, a takarmány importálása nehéz volt, ráadásul a háború utáni gazdasági helyzet is bizonytalan maradt. (ResearchGate)

A takarmányhiány miatt rendkívüli vágások kezdődtek:

• a levágott lovak száma 55%-kal;

• a teheneké 18%-kal emelkedett.

Ez később tej- és vajhiányhoz vezetett. A hiányt jegyrendszerrel és importtal kellett mérsékelni. A vajimport csaknem kétszerese, a sűrített tej importja pedig tizenhatszorosa volt a hosszú távú átlagnak. A svájci szövetségi kormány 40 millió frank rendkívüli támogatást biztosított az aszály sújtotta gazdaságoknak. (ResearchGate)

Nem minden termény reagált egyformán. Az őszi takarmányrépa hozama 47%-kal, a karórépa hozama 24%-kal esett vissza. A téli búza országos termésvesztesége körülbelül 8% volt. A burgonya és a kukorica ugyanakkor országosan az átlag felett termett, valószínűleg azért, mert a nedves március után korábban fejlődésnek indultak, illetve a száraz idő csökkentette bizonyos gombabetegségek terjedését. (ResearchGate)

Erdők

A lombhullás egyes száraz területeken már augusztus elején, hónapokkal a megszokott időpont előtt megindult. Basel-Land déli és nyugati lejtőin elszíneződtek az erdők; a Birs és a Rajna vízáteresztő parti talajain a gyertyánok, nyírek, tölgyek, juharok és füzek koronája nagyrészt lekopaszodott. Őszre egész tölgy- és nyírcsoportok pusztultak el. (DORA)

A szárazság legyengítette a fenyőket és lucfenyőket, ezért nagymértékben elszaporodtak a kéregbogarak. A Biel-tó környékén 1947 és 1950 között körülbelül 50 000 köbméter fertőzött fa halmozódott fel. Egyes területeket teljesen le kellett tarolni, és több száz embert alkalmaztak a fertőzött fák kérgének eltávolítására és elégetésére. (ResearchGate)

Folyók, vízellátás és energia

A folyók és tavak vízszintje rendkívül alacsonyra süllyedt. A Lac des Brenets, a Doubs folyó tóvá kiszélesedő szakasza gyakorlatilag kiszáradt. Egyes településeken vízhiány lépett fel, korlátozták vagy adagolták a vízhasználatot, és a hajózás is nehézségekbe ütközött. (ResearchGate)

A kevés folyóvíz miatt a vízerőművek termelése is csökkent. Ez az 1940-es évek Svájcában különösen érzékeny probléma volt, mert a villamosenergia-rendszer nagymértékben támaszkodott a vízenergiára. (ResearchGate)

Gleccserek

A magas hőmérséklet, a rendkívül sok napsütés és a magashegységben is hó helyett eső formájában érkező csapadék szélsőséges gleccserolvadást idézett elő.

Egy korabeli becslés szerint az 1946/47-es hidrológiai évben a svájci Alpok 3,4 milliárd köbméter jeget és firnhavat veszítettek. Egy újabb számítás az egész Alpok 1947-es jégveszteségét legfeljebb 5,9 köbkilométerre becsülte. A magasnyomású idő összesen mintegy 65 napig uralta az olvadási időszakot. (ResearchGate)

1947 tehát jóval a mai látványos gleccservisszahúzódás előtt is képes volt egyetlen év alatt rendkívül nagy tömegveszteséget okozni. A különbség az, hogy napjainkban az ilyen olvadási évek egy folyamatosan melegedő háttérre rakódnak rá, és sokkal gyakrabban ismétlődnek.

Összevetés 2003-mal

1947 rendkívülisége elsősorban a teljes nyári félév szerkezetében rejlett:

• öt egymást követő hőhullám;

• májustól szeptemberig tartó ismétlődés;

• rekordhosszú szárazság;

• rendkívül alacsony talajnedvesség;

• súlyos mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási következmények.

2003 viszont összességében melegebb volt, és a modern, sűrűbben lakott Európában sokkal nagyobb halálozási katasztrófát okozott. A svájci városok többségében a 2003-as többlethalálozás nagyobb volt, mint 1947-ben; Baselben például a vizsgált hőhullámos időszak alatt 66%-os értéket becsültek. (ResearchGate)

Az 1947-es nyár meteorológiai értelemben mégsem egyszerűen „2003 gyengébb változata”. A hőség öt hónapon át történő visszatérése és az aszállyal való összekapcsolódása miatt sajátos, máig kiemelkedő történelmi esemény.

Mennyire volt ebben szerepe a globális felmelegedésnek?

1947 már nem teljesen érintetlen, iparosodás előtti éghajlatban történt, de a globális és svájci háttérhőmérséklet jóval alacsonyabb volt a mainál. A konkrét esemény emberi hozzájárulására nincs egyetlen biztos százalékos becslés.

A 2019-es attribúciós vizsgálat szerint a válasz erősen függ attól, hogyan definiáljuk az eseményt. Az egyes napi, 1947-hez hasonló légnyomási helyzetek gyakoriságában nem látható egyértelmű hosszú távú növekedés. A teljes, 12 napos blokkoló cirkulációs sorozatok azonban az újabb évtizedekben gyakoribbá váltak, miközben az azonos légköri helyzethez tartozó hőmérsékleti háttér egyértelműen felmelegedett. Emiatt egy 1947-hez hasonló légköri helyzet ma nagyobb valószínűséggel okozna legalább ilyen, valószínűleg még erősebb hőséget. (Springer Nature Link)

Miért hallani róla keveset?

Ez részben történelmi emlékezet kérdése. Svájcot kevésbé súlyosan érintette a háború utáni élelmiszerválság, mint Németországot vagy más európai országokat, ezért az esemény nem ugyanúgy épült be a nemzetközi köztudatba. Később 2003 rendkívüli európai halálozása, majd 2015, 2018, 2019 és az újabb hőrekordok elhomályosították az 1947-es nyarat.

Meteorológiai szempontból azonban 1947 a 20. századi svájci éghajlat egyik legjelentősebb eseménye volt: nem egy rekordmeleg nap, hanem egy szinte teljes tenyészidőszakot átfogó hőség–aszály rendszer. A legszokatlanabb vonása az volt, hogy amikor az egyik hőhullám megszűnt, a légköri helyzet néhány hét múlva ismét visszaállt, egészen szeptember közepéig.