Az 1921-es európai aszály

Az 1921-es európai aszály

A lényeg röviden

Az 1921-es aszály nem egyszerűen egy rendkívül forró és száraz nyár volt. Valójában egy 1920 őszén kezdődő, több évszakon át felhalmozódó vízhiány alakult át 1921 tavaszára–nyarára súlyos mezőgazdasági, hidrológiai és társadalmi válsággá.

A tanulmány szerint:

  • a 20. század kezdete óta ez volt Európa egyik legsúlyosabb és területileg legkiterjedtebb aszálya;

  • Írországtól és Nagy-Britanniától Ukrajnáig hatott;

  • a legsúlyosabb központja a Brüsszel–Párizs–Lyon háromszög volt;

  • nem egyetlen rekordrossz évszak okozta, hanem az, hogy 1920 száraz őszét száraz tél, tavasz, nyár és újabb száraz ősz követte;

  • a júliusi hőhullám nagyon súlyos volt, de az egész 1921-es nyár átlaghőmérséklete nem számított különösebben melegnek;

  • a fő légköri ok a Brit-szigetek térségében tartósan fennálló magasnyomás és blokkoló helyzet volt, amely északra térítette az atlanti ciklonokat;

  • az aszály hatásai 1921 őszén és telén, egyes helyeken pedig 1922-ben is folytatódtak.

A tanulmány fő tanulsága tehát ez:

Az aszály súlyosságát nemcsak az dönti el, mennyi eső marad el egy nyáron, hanem az is, milyen állapotban indul neki a talaj, a folyórendszer, a talajvíz és a víztározók a nyárnak.

A teljes tanulmány: van der Schrier et al.: The 1921 European drought

1. Miért volt ennyire rendkívüli?

Első látásra furcsa a tanulmány állítása: 1921 volt a század egyik legsúlyosabb aszálya, miközben 1920–1921 egyik különálló évszaka sem volt önmagában a teljes mérési sor legszárazabb évszaka.

A magyarázat az aszály „memóriája”.

A lehulló csapadék egy része:

  • a talaj nedvességkészletét tölti;

  • beszivárog a talajvízbe;

  • feltölti a forrásokat, patakokat és folyókat;

  • utánpótolja a tavakat és tározókat;

  • télen hó formájában tárolódhat;

  • később párolgásra és növényi párologtatásra használódik fel.

Ha egyetlen hónap száraz, a korábbi vízkészletek még tompíthatják a következményeket. Ha azonban egymást követi:

  1. egy száraz ősz;

  2. egy gyenge téli feltöltődés;

  3. egy száraz tavasz;

  4. majd egy száraz és napos nyár;

akkor nincs miből pótolni a folyamatos veszteséget.

Ez történt 1920–1921-ben. A szerzők ezért összetett, időben felhalmozódó eseménynek – compound eventnek – nevezik az aszályt.

2. Az aszály időbeli lefolyása

Időszak Fő fejlemény
1920 ősze Már Európa nagy részén csapadékhiány alakult ki. Különösen száraz volt október és november. Észak-Olaszországban már novemberben terméskiesésről tudósítottak.
1920–1921 tele Elmaradt a talajvíz, a folyók, tavak és víztározók rendes téli feltöltődése. Franciaország, Írország, Ukrajna és az Alpok egyes területei továbbra is szárazak maradtak.
1921 kora tavasza Alacsony folyó- és tóvízszintek, hajózási problémák, vízenergia-hiány. Már márciusban történelmi mély vízállást fényképeztek a Rajna-vízesésnél.
1921 tavasza Az aszály központja kissé délnyugat felé, főként Franciaország irányába tolódott. Megjelentek a mezőgazdasági és ivóvízellátási problémák.
1921 júniusa–júliusa A szárazság tovább erősödött. Júliusban súlyos hőhullám következett, ekkor tetőztek az újságokban közölt aszálykárok is.
1921 augusztusa Nagy-Britannia és Franciaország egyes részei kaptak némi esőt, de Közép- és Kelet-Európa nagy területein folytatódott a csapadékhiány. Lengyelországban pusztító tűzesetek történtek.
1921 ősze Az aszály sok helyen újra erősödött. A legsúlyosabb területek Közép-Franciaországban, Észak-Olaszországban és Dél-Svédországban jelentek meg.
1921–1922 tele A talajvíz, a víztározók és a folyók lassú reagálása miatt az ivóvíz- és energiagondok tovább éltek. Nagy-Britanniában az alacsony talajvízszintek 1922-ben is érezhetők voltak.

A havi értékelés szerint 1920 legszárazabb hónapjai október és november, 1921-é március és július voltak. Az egész 1921-es évből csak augusztus mutatott valamennyire normális európai csapadékviszonyokat.

3. Hol volt a legsúlyosabb?

A földrajzi központ a tanulmány szerint a következő városok által határolt terület volt:

  • Brüsszel;

  • Párizs;

  • Lyon.

Ezen belül Belgium középső része és Franciaország jelentős területe különösen súlyos és hosszan tartó csapadékhiányt kapott.

Az érintett övezet azonban sokkal nagyobb volt:

  • Írország;

  • Nagy-Britannia;

  • Benelux államok;

  • Franciaország;

  • Németország;

  • az Alpok térsége;

  • Észak-Olaszország;

  • Lengyelország;

  • Csehország;

  • Közép- és Kelet-Európa;

  • Ukrajna;

  • Oroszország nyugati része, egészen a Volga és az Urál térségéig.

A kelet-oroszországi szárazság hozzájárult az 1921–1922-es oroszországi éhínséghez, bár a cikk ezt nem elemzi részletesen, és természetesen nem állítja, hogy az éhínségnek kizárólag időjárási oka lett volna.

Magyarország helyzete

A tanulmány nem tartalmaz külön magyarországi esettanulmányt vagy hazai hatásleltárt. Az E-OBS térképes rekonstrukció alapján Magyarország a széles közép-európai érintettségi övezetbe tartozott, de ebből a cikkből nem lehet felelősen levezetni például a magyar terméskiesés, a dunai vízállás vagy az ivóvízhiány pontos mértékét.

Vagyis:

  • Magyarország valószínűleg érintett volt;

  • de a cikk dokumentált országos hatásvizsgálata főleg Nagy-Britanniára, Hollandiára, Belgiumra, Németországra és Csehországra épült;

  • a magyarországi következményekhez külön hazai meteorológiai, vízügyi és sajtóforrások szükségesek.

4. Hogyan rekonstruálták az eseményt?

A kutatás különlegessége, hogy háromféle bizonyítékot kapcsolt össze.

4.1. Korabeli újságok

Öt digitalizált napilap 1921-es számait vizsgálták végig:

  • Birmingham Gazette – Nagy-Britannia;

  • Algemeen Handelsblad – Hollandia;

  • De Standaard – Belgium;

  • Berliner Tageblatt – Németország;

  • Lidové noviny – Csehország.

A megfelelő nyelvű „aszály” keresőkifejezéssel gyűjtött cikkeket hatáskategóriákba sorolták, például:

  • mezőgazdaság és állattenyésztés;

  • közüzemi vízellátás;

  • folyami és csatornahajózás;

  • erdő- és vegetációtüzek;

  • energiaellátás;

  • ipari termelés;

  • közlekedés;

  • közegészségügy.

Írország, Franciaország, Lengyelország, Észak-Olaszország és az Alpok térsége esetében kevésbé egységes, kiegészítő történeti forrásfeltárást végeztek.

4.2. Meteorológiai állomások és E-OBS rekonstrukció

A meglévő korabeli digitális adatok túl ritkák voltak egy megbízható európai térképhez. Ezért a kutatók jelentős adatmentést végeztek:

  • korabeli olasz és balkáni adatokat digitalizáltak;

  • lengyel, belarusz és ukrán területekről 18 hőmérsékleti állomást és 79 csapadékmérőt adtak hozzá;

  • a cseh meteorológiai szolgálat több száz megszűnt állomás adatát adta át;

  • Hollandiából 187 régi csapadékmérő állomás került be;

  • ír és más nemzeti meteorológiai adatsorokkal egészítették ki az adatbázist.

Ebből napi felbontású, rácspontos E-OBS hőmérséklet- és csapadékmezőket készítettek 1920–1921-re.

4.3. Légköri reanalízis

Az időjárási okokat az ERA20C reanalízissel vizsgálták. Elemezték többek között:

  • az 500 hPa-os geopotenciális magasságot;

  • a nyugat–keleti és észak–déli légáramlást;

  • a levegő nedvességtartalmát;

  • a vízgőz szállítását;

  • a ciklonpályákat és ciklonképződést;

  • az észak-atlanti tengerfelszín hőmérsékletét.

5. Mit mutatott az SPI aszályindex?

A tanulmány elsősorban a Standardized Precipitation Indexet, azaz SPI-t használta.

Az SPI azt mutatja meg, hogy egy adott helyen a meghatározott időszak csapadéka mennyire tér el a helyi sokéves eloszlástól:

  • SPI > 0: a szokásosnál nedvesebb;

  • SPI = 0: normális;

  • SPI < 0: szárazabb;

  • SPI < –2: rendkívül száraz.

Az SPI3 három-, az SPI6 hat-, az SPI12 tizenkét hónap összesített csapadékát vizsgálja.

Uccle, Belgium

Az Uccle állomás hosszú adatsorában az 1921-es érték:

  • SPI12 esetében –4 alatt volt;

  • SPI6 esetében szintén –4 alatt;

  • SPI3 esetében ugyancsak –4 alatti szélsőséget ért el.

Összehasonlításként:

Aszály SPI12 minimum Uccle-ben
1921 –4 alatt
1976 –2,41
2018 –1,93

A háromhavi SPI-nél:

  • 1921: –4 alatt;

  • 1976: –3,44;

  • 2018: –2,65.

Ez nem azt jelenti, hogy 1976 vagy 2018 mindenhol enyhébb volt. Azt mutatja, hogy a Brüsszel környéki tartós csapadékhiány 1921-ben nagyságrendileg is kiugró volt.

Fontos: az SPI csak a csapadékot méri. Nem tartalmazza közvetlenül:

  • a talajnedvességet;

  • a folyók vízhozamát;

  • a növényzet tényleges párologtatását;

  • a vízkivételt;

  • a tározók üzemeltetését.

6. Nem a folyamatos hőség volt a fő ok

Ez a cikk egyik legérdekesebb eredménye.

Az 1921. júliusi európai átlaghőmérséklet a 1920–2019 közötti száz évben csak a 47. helyen állt. Tehát a teljes július európai átlagban nem volt különösen forró.

Ezzel szemben a legforróbb néhány nap rendkívüli volt.

Az 1921. július végi hőhullám

  1. július 28-án:

  • Franciaországban helyenként 40 °C fölé emelkedett a hőmérséklet;

  • Franciaország területének mintegy háromnegyedén legalább 38 °C-ot rekonstruáltak;

  • Párizsban körülbelül 38,4 °C-ot mértek;

  • ezeket az értékeket mai mércével is súlyos hőségnek lehet tekinteni.

Az év legforróbb napja a százéves összehasonlításban az öt legmagasabb közé került:

  • Párizs és Kelet-Belgium környékén;

  • Délnyugat-Németországban;

  • Svájc egyes részein;

  • Nyugat-Lengyelországban;

  • Románia fekete-tengeri partvidékén;

  • Nyugat-Ukrajnában;

  • Írország egyes területein;

  • Észak-Anglia északi-tengeri partvidékén.

Miért erősítette egymást az aszály és a hőség?

Nedves talaj esetén a napsugárzás energiájának jelentős része párolgásra fordítódik. Ez hűti a felszínt.

Kiszáradt talajnál:

  1. kevés a párologtatható víz;

  2. csökken a párolgási hőelvonás;

  3. több energia melegíti közvetlenül a talajt és a levegőt;

  4. magasabb lesz a nappali csúcshőmérséklet;

  5. nő a légkör szárító hatása;

  6. a növényzet és a talaj tovább szárad.

A szerzők következtetése szerint a már kiszáradt talaj jelentősen hozzájárult az 1921. júliusi szélsőséges csúcshőmérsékletekhez. Vagyis nem pusztán a hőség hozta létre az aszályt: a hosszú aszály maga is felerősítette a hőséget.

7. Csapadék és párolgási igény a Szajna vízgyűjtőjén

A Szajna vízgyűjtőjén a kutatók összehasonlították az 1920–1921-es időszakot az 1981–2010-es évekkel.

Azt találták, hogy:

  • az 1920–1921-es száraz napok száma kívül esett a modern referencia-időszakban tapasztalt tartományon;

  • lényegesen több volt a csapadékmentes vagy alig csapadékos nap;

  • közben a légkör potenciális párologtató képessége szokatlanul nagy volt.

A potenciális evapotranszspiráció:

  • a napok 81,4%-ában meghaladta az 1981–2010-es napi átlagot;

  • a napok 47,1%-ában a modern 90. percentilis fölött volt;

  • mindössze a napok 2,5%-ában került a 10. percentilis alá;

  • júliusban és ősszel időnként a szokásos érték több mint kétszeresére emelkedett.

Ez azonban potenciális párolgás: azt mutatja, mennyi vizet tudott volna a légkör elvonni, ha rendelkezésre áll elegendő víz. Erősen kiszáradt talaj esetén a tényleges párolgás ennél alacsonyabb lehetett, mert egyszerűen elfogyott a párologtatható nedvesség.

Hasonló helyzetet találtak a Mosel vízgyűjtőjén is.

8. A légköri ok: tartós blokkoló anticiklon

Az aszály közvetlen időjárási hátterét egy tartós magasnyomású helyzet adta.

A magasnyomású anomália általában:

  • a Brit-szigetek;

  • az Atlanti-óceán északkeleti része;

  • illetve Nyugat-Európa fölött vagy közelében helyezkedett el.

A központ hónapról hónapra mozgott, de a magasnyomásos jelleg szinte egész évben fennmaradt.

Különösen februárban, márciusban, áprilisban, júniusban, júliusban, szeptemberben és októberben uralkodott olyan helyzet, amely Nyugat- és részben Közép-Európát elzárta az esőt hozó ciklonoktól.

A folyamat lépésenként

  1. A magasnyomású gerincek és blokkoló rendszerek tartóssá váltak.

  2. Gyengült az Atlanti-óceán felől Európa felé irányuló nyugati áramlás.

  3. Az atlanti ciklonpálya északabbra tolódott.

  4. A ciklonok és csapadékzónák gyakrabban haladtak el Észak-Európa felé.

  5. Közép- és Nyugat-Európába kevesebb vízgőz érkezett.

  6. A derült, napos idő növelte a felszín párolgási igényét.

  7. A mediterrán ciklonképződés is jelentősen visszaesett.

A reanalízis szerint 1921-ben körülbelül 60%-kal kevesebb mediterrán ciklonképződési esemény történt, mint egy átlagos évben. Dél-Európában a ciklonok gyakorisága is hasonló nagyságrendben csökkent.

Augusztusban egy gyenge alacsony nyomású rendszer némi esőt hozott Nagy-Britannia és Franciaország egyes részeire, de Délkelet-Angliától Közép- és Kelet-Európáig ez nem szüntette meg az aszályt.

Mi tartotta fenn ilyen sokáig a magasnyomást?

Erre a tanulmány nem ad biztos választ.

Az észak-atlanti tengerfelszín hőmérsékletében voltak hideg és meleg anomáliák, de a szerzők nem találtak olyan egyértelmű mintázatot, mint néhány modernebb európai aszály esetén. Feltételeznek valamilyen tartós nagytérségi kényszert, de ezt további kutatást igénylő kérdésként hagyják nyitva.

9. A társadalmi és gazdasági következmények

Mezőgazdaság és állattenyésztés

Nyugat-Európában ez volt a leggyakrabban közölt hatáskategória.

Jellemző következmények:

  • az egynyári növények terméshozamának visszaesése;

  • legelők kiszáradása;

  • takarmányhiány;

  • burgonya- és cukorrépatermés romlása;

  • csökkenő tejtermelés;

  • hús- és tejtermékhiány;

  • állatok kényszerértékesítése;

  • hosszú távolságra hajtott állatok itatása;

  • termény-, széna- és gabonatüzek;

  • emelkedő élelmiszerárak.

Csehországban különösen gyakori volt az állatállomány kényszerű eladása. A gazdák inkább korábban eladták a jószágot, mintsem hogy az víz vagy takarmány hiányában elpusztuljon.

A korabeli sajtó gyakran említett késő tavaszi fagyokat is. A meteorológiai állomások alapján azonban az utolsó tavaszi fagy időpontja nem tért el szignifikánsan a modern átlagtól. Lehetséges, hogy:

  • a károkat talaj menti fagy okozta, amit a magasabban elhelyezett hőmérők nem mutattak;

  • a meleg nappalok miatt a növényzet korábban fejlődött;

  • ezért ugyanaz a fagy érzékenyebb fejlődési állapotban érte a növényeket.

Ivóvízellátás

A vízellátási hatások szinte egész évben megmaradtak.

Beszámoltak:

  • háztartási vízkorlátozásokról;

  • éjszakára lezárt vízellátásról;

  • közkutaknál kialakuló sorokról;

  • kilométeres vízhordó utakról;

  • kiszáradt kutakról, patakokról és tavakról;

  • romló vízminőségről;

  • higiéniai problémákról;

  • folyóvíz háztartási felhasználásáról.

A sajtóban a leggyakrabban említett vízellátási intézkedés a lakossági vízhasználat korlátozása volt.

Hajózás és közlekedés

A rendkívül alacsony vízállás:

  • csatornák hajózhatóságát szüntette meg;

  • hajókat és bárkákat ültetett fenékre;

  • kikötőhelyek áthelyezését tette szükségessé;

  • korlátozta a folyami áruszállítást;

  • egyes térségekben vasúti fennakadásokat is okozott.

A Rajna vízállása a holland határnál tavasztól őszig történelmi minimum körül mozgott, bár a folyó holland szakasza még hajózható maradt. A Maas Hollandia délkeleti részén teljesen kiszáradt. Holland csatornákon hajók maradtak szárazon.

Vízenergia és villamosenergia

Észak-Olaszországban és Franciaország alpesi területein a kevés víz miatt visszaesett a vízerőművek termelése.

Észak-Olaszországban:

  • korlátozták az ipari villamosenergia-használatot;

  • csökkentették az üzletek és hivatalok áramellátását;

  • mozik és középületek maradtak világítás nélkül;

  • városokban adagolták az elektromos energiát;

  • ipari üzemek álltak le;

  • villamosított közlekedés és mozdonyok működése szünetelt.

A helyzet 1921 őszén és az 1921–1922-es télen tovább romlott.

Erdő- és településtüzek

A közép-európai sajtóban a tűz volt az egyik leggyakoribb aszálykövetkezmény. Csehországban ez szerepelt az első helyen, és Lengyelországban is pusztító tüzek történtek.

A kiszáradt:

  • erdők;

  • lápok;

  • rétek;

  • mezőgazdasági területek;

  • szénakazlak;

  • zsúpfedeles és faépületek

nagyon könnyen meggyulladtak, majd a tűz gyorsan átterjedt a településekre.

10. Regionális példák

Észak-Olaszország és az Alpok

Itt jelentkeztek a legkorábbi dokumentált hatások, már 1920 novemberében.

Fő következmények:

  • csökkenő gabonatermés;

  • alacsony alpesi folyó- és tóvízszintek;

  • vízerőművi termelés visszaesése;

  • áramkorlátozás;

  • ipari és közlekedési leállások;

  • ivóvízhiány és közkúti sorok;

  • romló vízminőség;

  • állatok eladása víz- és takarmányhiány miatt;

  • nagyméretű hegy- és erdőtüzek.

A Maggiore-tó vízszintje mintegy két méterrel a normális szint alá süllyedt. A gőzhajójáratok több helyen kénytelenek voltak megváltoztatni kikötőhelyüket.

Egy trentinói tó visszahúzódó vize felszínre hozott egy követ, amelyet az 1806-os rendkívül alacsony vízállás emlékére helyeztek el.

Svájcban a száraz tél még a turizmust is érintette: a hóhiány miatt csalódott vendégek hagyták el az üdülőhelyeket. Egy korabeli értékelés az 1921-es időszakot Svájc legszárazabb időszakának nevezte 1788 óta.

Írország

Április végétől és május elejétől már alacsony tározó- és folyóvízszintekről tudósítottak.

Júniusra:

  • rosszul fejlődött a fű;

  • szenvedtek a növények;

  • éjszakai vízlezárásokat vezettek be;

  • attól tartottak, hogy Dublin Vartry-tározója kiürül.

Júliusban:

  • korábban soha ki nem száradó tavak és folyók tűntek el;

  • több ezer marhát hajtottak naponta kilométereken át vízhez;

  • sok tehén tejtermelése megszűnt;

  • a legelők állapota csaknem katasztrofálissá vált.

A téli búza viszonylag jól átvészelte az eseményt, de egyes zabföldeken olyan gyenge lett a termés, hogy gabona helyett szénaként vágták le.

Franciaország

A szárazság már 1920 utolsó negyedében megkezdődött.

A Somme forrása 1920. szeptember 20-tól száraz volt. A kis folyók Champagne térségében kiszáradtak, a talajvízszint pedig általánosan süllyedt.

A csatornahajózást súlyosan korlátozta az alacsony vízállás:

  • a Canal de Bourgogne forgalma leállt;

  • a Rhône–Rajna-csatorna egy szakaszán erősen visszaesett a hajózás.

Az öt egymást követő csapadékhiányos negyedév:

  • Grenoble;

  • Chambéry;

  • Gap

ivóvízellátását és vízenergia-termelését is veszélyeztette.

Egy 150 éves vízhozam-adatsor szerint 1921-ben:

  • a Rajna és a Rhône éves vízhozama volt a legalacsonyabb;

  • a Loire és a Szajna éves vízhozama a második legalacsonyabb volt, csak 1949 bizonyult rosszabbnak.

Nagy-Britannia

Kelet- és Dél-Angliában a csapadékhiány nagyságát a normális éves csapadék 50–60%-ára becsülték. A Temze torkolatvidékén az egész évben száznál kevesebb csapadékos nap volt.

A tanulmányban idézett 1841–1949-es londoni összesítés szerint:

  • 1921 messze a legszárazabb év volt;

  • mindössze 100 milliméter csapadékot jegyeztek fel;

  • csak január hozott normális mennyiséget.

A brit korabeli meghatározás szerinti részleges aszály május 10-től augusztus 12-ig tartott. Különösen száraz időszak volt:

  • június 4–19.;

  • szeptember 20.–október 13.

A kiszáradt termények, szénakazlak és vegetáció gyakran kigyulladtak. A sajtó attól tartott, hogy a tüzek és a terméskiesés veszélyeztetik a téli élelmiszerellátást – különösen érzékeny kérdés volt ez az első világháborús élelmiszerjegyek még élő emléke miatt.

Az 1921–1922-es brit eseményt később „Major Drought”, azaz jelentős aszály kategóriába sorolták. A talajvízhatás 1922-re is áthúzódott.

Lengyelország

Lengyelországban a szárazsággal összefüggő tüzek okozták a legdrámaibb pusztítást.

  1. augusztus 7-én Pińskben:

  • emberéletet is követelt a tűz;

  • a város körülbelül egyharmada elpusztult;

  • leégett a városközpont;

  • megsemmisült egy csaknem ezeréves zsinagóga;

  • a károk miatt a regionális hatóságokat Bresztbe költöztették.

Ugyanezen a napon Kłodawában legalább 130 épület égett le.

További tüzek:

  • lápokat, réteket és erdőket égettek Rudnik körül;

  • augusztus 9–16. között legalább egy tucat négyzetkilométer égett le a Sandomierzi-erdőben;

  • Felső-Sziléziában évtizedek óta nem látott tüzek pusztítottak;

  • a lángok Mikołów külvárosi részeit is elérték;

  • egy vasútvonal forgalmát a tűzveszély miatt fel kellett függeszteni.

A mezőgazdasági értékelések különösen rossznak minősítették:

  • a burgonyát;

  • a cukorrépát;

  • a legelőket.

A tejtermelés visszaesése tejtermékhiányt, a hús és kolbász szűkössége pedig áremelkedést okozott. Ivóvíz-korlátozásokat is bevezettek.

11. Mit mutatott az újsághírek időzítése?

Az aszályhatásokról szóló tudósítások száma júliusban tetőzött, méghozzá jól látható nyugat–keleti eltolódással:

  • Nagy-Britannia és Belgium: július 17-ének hete;

  • Hollandia: július 24-ének hete;

  • Németország és Csehország: július 31-ének hete.

A csúcs a júliusi hőhullámmal esett egybe.

Azokban az országokban, ahol hosszabb ideje tartott a csapadékhiány – például Nagy-Britanniában, Hollandiában és Belgiumban –, fokozatosan nőtt a hatásokról szóló hírek száma. Németországban és Csehországban rövidebb száraz idő után hirtelenebb növekedést láttak.

Ez érdekes különbséget mutat:

  • a csapadékhiány lassan halmozódott;

  • a hőhullám viszont egyfajta „utolsó lökésként” hirtelen láthatóvá tette a válságot.

12. Az 1921-es aszály és az 1976-os, 2018-as aszályok

Az alapvető légköri helyzet hasonló volt:

  • magasnyomás Nyugat-Európa vagy az Atlanti-óceán északkeleti része fölött;

  • blokkoló rendszer;

  • északra eltérített atlanti ciklonok;

  • száraz, napos idő;

  • talajkiszáradás és hőmérsékleti visszacsatolás.

1921 különlegessége azonban a kitartás és az előzmény volt.

Nem egyszerűen száraz tavasz és nyár következett, hanem már:

  • 1920 ősze;

  • az 1920–1921-es tél;

  • majd 1921 tavasza

is előkészítette a vízhiányt.

Ezért az 1921-es esemény jóval több volt egy nyári meteorológiai aszálynál: mezőgazdasági, hidrológiai és társadalmi aszállyá fejlődött.

13. A kutatás korlátai

A tanulmány nagyon alapos, de nem szabad többet kiolvasni belőle, mint amit valóban bizonyít.

Újságforrások

  • Az öt országot lényegében egy-egy újság reprezentálta.

  • Az újságok érdeklődése és szerkesztési gyakorlata eltérő lehetett.

  • A sok tűzhír nem feltétlenül jelenti, hogy mindenhol a tűz volt objektíven a legnagyobb gazdasági kár.

  • A hírek száma nem azonos a károk pénzben vagy területben mért nagyságával.

  • A „drought” keresőkifejezés kimaradhatott olyan cikkekből, amelyek csak terméshiányról vagy alacsony vízállásról írtak.

Meteorológiai adatok

  • Az 1920-as évek állomáshálózata ritkább volt.

  • Bizonyos kelet-európai és mediterrán térségekben adathiány maradt.

  • A felhasznált napi állomási sorokat minőség-ellenőrizték, de nem tudták teljesen homogenizálni.

  • A hegyvidéki csapadékmérők főleg völgyekben helyezkedtek el, ami bizonytalanságot okozhat.

Párolgás és talajnedvesség

  • Nem álltak rendelkezésre közvetlen, egész Európára kiterjedő talajnedvesség-mérések.

  • A potenciális párolgást hőmérsékletből és napi hőingásból becsülték.

  • Ez az atmoszféra szárító igényét mutatja, nem feltétlenül a ténylegesen elpárolgott vízmennyiséget.

Légköri okok

A blokkoló magasnyomás, a ciklonpályák eltérése és a gyenge nedvességszállítás jól kimutatható. A tanulmány azonban nem bizonyítja teljes bizonyossággal, miért maradt fenn ilyen sokáig ez a légköri helyzet.

Végső értelmezés

Az 1921-es aszályt legjobban nem egy rendkívüli nyári hőhullámként, hanem egy hosszú vízkészlet-leépülési folyamatként lehet megérteni:

  1. 1920 őszén kevés csapadék hullott.

  2. Télen nem töltődött vissza a talaj, a talajvíz és a folyórendszer.

  3. Tavasszal folytatódott a magasnyomású, száraz idő.

  4. A növényzet már csökkent vízkészlettel indult fejlődésnek.

  5. Nyáron tovább csökkent a csapadék, miközben nagy volt a párolgási igény.

  6. Júliusban megérkezett a súlyos hőhullám.

  7. A száraz talaj felerősítette a nappali felmelegedést.

  8. A termés, az állatállomány, az ivóvízellátás, a hajózás és a vízenergia egyszerre került válságba.

  9. Az őszi csapadék sem volt elegendő a gyors helyreálláshoz.

  10. A hidrológiai következmények 1922-be is átnyúltak.

A modern korra vonatkozó legfontosabb figyelmeztetésük az, hogy ha a jövőben ugyanilyen tartós légköri blokkolás alakul ki, akkor a magasabb alap-hőmérséklet miatt:

  • nagyobb lehet a párolgási igény;

  • gyorsabb lehet a talaj kiszáradása;

  • erősebb lehet a talaj–hőség visszacsatolás;

  • ugyanaz a csapadékhiány magasabb hőmérsékletet és súlyosabb társadalmi hatásokat okozhat.

Ezért javasolják az 1921-es eseményt vízgazdálkodási stressztesztként és történelmi referenciaeseményként használni.