2020–2053-as Grand Solar Minimum

Zharkova éppen 2026-ban adott ki egy új, kifejezetten erről szóló tanulmányt:

Valentina Zharkova: „Modern Grand Solar Minimum (2020–2053): Little Ice Age started”, Science of Climate Change, Vol. 6.2 (2026), pp. 50–61. A kéziratot 2026. január 30-án nyújtották be, február 20-án fogadták el. (Science of climate change)

A cím eléggé egyértelmű: Zharkova továbbra sem vonta vissza a korábbi jóslatát, hanem most még határozottabban állítja, hogy a Modern Grand Solar Minimum már elkezdődött.

A modellje szerint nagyjából ez következik:

1. 2020–2053 között egy „Modern Grand Solar Minimum” (GSM) zajlik, amely három napciklust, a 25., 26. és 27. ciklust érinti. Ezt a Nap háttér-mágneses terének két, kissé eltérő frekvenciájú dinamóhullámának interferenciájával magyarázza. Ugyanezt a 2025-ös EGU-konferencián is előadta. (Copernicus Meeting Organizer)

2. A 26. napciklus lenne a kritikus. A 2023-as MNRAS-cikkében ezt hozzávetőleg 2031–2042-re teszi, és azt várja, hogy ekkor a háttér-mágneses tér aktivitása jelentősen gyengül. A mostani 2026-os tanulmányban ismét azt írja, hogy a 26. ciklus aktivitása lényegesen kisebb lesz. (OUP Academic)

3. A napsugárzás szerinte a GSM alatt körülbelül 3 W/m²-rel, vagyis kb. 0,22%-kal csökkenhet. A 2025-ös EGU-absztraktban ebből körülbelül 1,0 °C-os globális átlagos lehűlést prognosztizálnak a 26. ciklus idejére. (Copernicus Meeting Organizer)

4. A 2026-os cikkben ennél is messzebb megy: azt állítja, hogy a lehűlés már megkezdődött, és a 2026 eleji hideg időjárási eseményeket ennek első jeleiként értelmezi. Azt jósolja, hogy a 25. ciklus leszálló ágán, majd különösen a 25–26. és 26–27. ciklus közötti minimumokban erősödik a lehűlés. (Science of climate change)

5. A végkövetkeztetése szó szerint ennek megfelelő: szerinte „a kis jégkorszak megérkezett”, és a folyamat a század közepéig tart. (Science of climate change)

Van azonban egy nagyon fontos probléma.

A 25. napciklus eddigi tényleges viselkedése egyáltalán nem tűnik Maunder-minimum-szerűnek. A hivatalos SILSO adatok szerint a 25. ciklus maximuma 2024 októberében 160,9-es simított napfoltszámmal következett be. A 24. ciklus maximuma mindössze 116,4 volt. Vagyis a 25. ciklus lényegesen erősebb lett, mint a 24. (SIDC)

Sőt, a SIDC 2026-os értékelése szerint a Nap ugyan már leszálló ágon van, de továbbra is igen aktív: 2025 végén és 2026 elején komoly X-flerek és geomágneses viharok történtek, és további jelentős aktivitást várnak. (SIDC)

Ez viszont nem feltétlenül dönti meg azonnal Zharkova modelljét, mert ő erre azt válaszolja, hogy a klasszikus napfoltszám a Nap toroidális mágneses terét, míg az ő PCA-módszere a háttérben lévő poloidális mágneses teret méri. Tehát szerinte nem várható, hogy a két görbe pontosan együtt mozogjon. A saját 2023-as MNRAS-cikkükben a két index korrelációját mindössze kb. 67%-ra teszik a két fő mágneses komponens használatakor. (OUP Academic)

Viszont a klímaoldalon jelenleg még nagyobb az ellentmondás. 2025 a mérési sorok szerint a második vagy harmadik legmelegebb év volt, a 2015–2025 közötti 11 év pedig mind a rekord legmelegebb évei közé tartozik. (World Meteorological Organization) 2026 júniusa a második legmelegebb június, júliusa pedig holtversenyben a második legmelegebb július volt globálisan. (Copernicus Klímáadatok)

Ezért én most így fogalmaznék:

Zharkova napfizikai jóslatának igazi tesztje nem a 25., hanem a 26. napciklus lesz. Ha valamikor 2030–2032 körül elindul a 26. ciklus, és valóban drasztikusan gyengébb lesz a 25.-nél, majd a 2030-as években a Nap háttér-mágneses tere és irradianciája is olyan mértékben visszaesik, ahogy előre jelezte, akkor nagyon komolyan kell venni a modelljét. Ha a 26. ciklus is normális vagy erős lesz, akkor az 2020–2053-as Grand Solar Minimum előrejelzésének komoly kudarca lenne.

Átnéztem a teljes 12 oldalt, a grafikonokat is. A legfontosabb következtetésem: a napfizikai modellje érdekes és tesztelhető hipotézis, de a 2026-os cikk „Little Ice Age started” következtetése sokkal gyengébb, mint maga a napmágneses modell. Több helyen ráadásul saját hivatkozásai sem azt támasztják alá, amit a szöveg állít.

1. 50–52. oldal: a PCA és a „két mágneses hullám”.
   Zharkova a Wilcox Solar Observatory háttérmágneses teréből PCA-val két fő komponenst választ ki. Ezek együtt az adatok varianciájának 39%-át magyarázzák, majd ezeket két, a Nap két különböző rétegében keletkező dinamóhullámként értelmezi. (Science of climate change)

Itt van az első fontos módszertani ugrás. A PCA önmagában statisztikai komponenseket ad: olyan irányokat/mintázatokat, amelyek az adatok varianciájának nagy részét összegzik. Attól, hogy két főkomponens jelenik meg, még nem következik automatikusan, hogy fizikailag két külön napbeli dinamóréteget vagy két „természetes frekvenciát” találtunk. Ehhez külön fizikai bizonyítás kell. Zharkováék később egy két rétegű dinamómodellel reprodukálják a mintázatot, ami érdekes, de nem bizonyítja, hogy ez az egyetlen vagy helyes fizikai értelmezés. A módszer egyik fő kritikusa, Ilya Usoskin pontosan azt kifogásolta, hogy néhány évtizednyi adatból harmonikus komponenseket illesztenek, majd ezeket évszázadokra–évezredekre extrapolálják olyan rendszerben, amely jelentős sztochasztikus és nemstacionárius viselkedést mutat. (ScienceDirect)

2. 53–55. oldal: mennyire követi a modell a napfoltokat?
   Ez a cikk egyik legérdekesebb része. Zharkova azt mondja, hogy a két főkomponens modulusának összege – az MSC – kiegészítő napaktivitási indexként használható. A 2026-os cikk szerint az MSC és a napfoltszám közötti korreláció 67%, négypólusú komponensekkel pedig kb. 80%-ra javítható.

Csakhogy közvetlenül utána a 6. ábrán R² = 0,375 szerepel. Egyszerű lineáris regresszió esetén ez nagyjából r ≈ 0,61 korrelációnak felel meg. Ez önmagában nem cáfolja a 67%-ot, mert elképzelhető, hogy más időablakról vagy feldolgozásról beszél, de a cikk nem magyarázza világosan a különbséget. És a szórásdiagram szemmel láthatóan igen széles: ugyanahhoz az MSC-értékhez nagyon különböző napfoltszámok tartozhatnak.

Tehát ez inkább „van kapcsolat” eredmény, mint „ebből nagyon pontosan megjósoljuk a következő évszázadot”.

3. 55–57. oldal: innen jön a 330–380 éves ciklus és a 2020–2053-as minimum.
   Az eredeti paramétereket lényegében a 21–23. napciklus néhány évtizedes mágneses adataiból szedték ki, majd a függvényeket 1200-tól 3200-ig extrapolálták. A 2015-ös eredeti Scientific Reports-cikk már ebből jósolta a 25–27. ciklus körüli Grand Solar Minimumot. (Nature)

Ez szerintem a modell Achilles-sarka. Ha 35–40 évnyi adat alapján azonosítasz két nagyon közeli frekvenciát, akkor a frekvenciák apró hibája az évszázados „beat”-periódusban óriási időeltolódást okozhat. Pontosan ezért különösen veszélyes az 1200–3200 közötti görbe látszólagos pontossága. Usoskin kritikája is ezt emeli ki: ilyen hosszú harmonikus extrapolációhoz a rendelkezésre álló rövid adatsor nem ad erős statisztikai alapot. (ScienceDirect)

Ráadásul a napaktivitás múltbeli rekonstrukciói alapján a grand minimumok nem feltétlenül szabályos, óraműszerű 350 éves események. Usoskin nagy áttekintése szerint a dinamó grand-minimum állapotai jelentős sztochasztikus/kaotikus komponenssel jelenhetnek meg. (Springer Nature Link)

4. És itt jön az első valódi out-of-sample próba: a 25. napciklus.
   Ez nagyon fontos. 2015-ben Zharkováék azt írták, hogy a 25. és 26. ciklus aktivitása csökkenni fog, a 26. pedig különösen gyenge lesz. A 2022-es MNRAS-cikkük ennél is erősebben fogalmazott: a modell szerint a 25–27. ciklusban akár a napfoltaktivitás szinte teljes hiánya is várható lehet. (Nature)

Ehhez képest a hivatalos SILSO-adatok:

24. ciklus maximuma: 116,4
25. ciklus maximuma: 160,9

Vagyis a 25. ciklus közel 38%-kal erősebb lett a 24.-nél, és semmilyen értelemben nem hasonlított egy Maunder-minimumhoz. (SIDC)

Ez nem semmisíti meg végleg Zharkova modelljét, mert a modell legnagyobb összeomlást mindig is a 26. ciklusra várta. De már nem lehet úgy tenni, mintha a 2015-ös előrejelzés eddig tökéletesen teljesült volna. A 25. ciklus inkább figyelmeztető jel a modell számára.

5. 57–58. oldal: itt találtam a legsúlyosabb konkrét problémát.
   Zharkova azt állítja, hogy egy GSM alatt a napsugárzás mintegy 3 W/m²-rel csökken, és ez 1,0–1,5 °C globális lehűlést okozhat. Ehhez többek között Shindell et al. 2001-et idézi.

Csakhogy Shindell 2001 nem ezt mondja.

Az eredeti tanulmány konklúziója szerint a Maunder-minimum és a későbbi erősebb naptevékenység közötti változás:

globális átlagban körülbelül 0,3–0,4 °C.

A nagyobb, akár 1–2 °C-os eltérések regionális és főként téli változások Európa és Észak-Amerika egyes részein. (NASA GISS)

Vagyis a 2026-os Zharkova-cikk egy regionális/téli hatást globális 1–1,5 °C-os lehűléssé nagyít fel, miközben az általa idézett Shindell-cikk globális értéke csak ~0,3–0,4 °C.

Ez nem apró részlet. Ez közvetlenül a cikk egyik fő következtetését érinti.

Ráadásul a saját 9. ábrája is árulkodó. Az ábra éves átlagos északi félgömbi hőmérsékletkülönbséget mutat, és a színskálája nagyjából −0,7 és +0,7 °C között van. Ez egyszerűen nem egy −1,5 °C-os globális térkép.

A 3 W/m² TSI-változás önmagában egyébként nem teljesen abszurd becslés: a történeti Maunder-minimum TSI-különbségére több, egymástól eltérő rekonstrukció létezik. A modernebb Yeo et al. becslés például a Nap leggyengébb állapotát körülbelül 2,0 ± 0,7 W/m²-rel teszi a 2019-es minimum alá, más rekonstrukciók nagyobb eltérést is engednek. (Wiley Online Library)

A probléma tehát nem annyira a „3 W/m² lehetetlen”, hanem a 3 W/m² → 1–1,5 °C globális lehűlés átvezetés.

6. 58–59. oldal: „a kis jégkorszak már elkezdődött”. Itt omlik össze leginkább az érvelés.
   Zharkova januári és februári hidegbetöréseket sorol Japántól Európán át Floridáig, majd kijelenti, hogy ezek már a GSM okozta lehűlés jelei.

Csakhogy egyes hideg időjárási eseményekből nem lehet globális klímaváltozási trendet megállapítani.

És itt ráadásul már rendelkezésünkre állnak a teljes hónap globális adatai:

2026 januárja a világ ötödik legmelegebb januárja volt, +0,51 °C-kal az 1991–2020-as átlag fölött és körülbelül +1,47 °C-kal az iparosodás előtti szint fölött. (Copernicus Klímáadatok)

2026 februárja szintén az ötödik legmelegebb február volt, +0,53 °C-kal az 1991–2020-as átlag fölött és +1,49 °C-kal az iparosodás előtti szint fölött. A 2025. december–2026. február közötti boreális tél globálisan az ötödik legmelegebb volt. (Copernicus Klímáadatok)

Ugyanakkor valóban volt erős regionális hideg. Európában például 2026 januárja 2010 óta a leghidegebb január lett, és a hullámos poláris jet stream komoly hidegbetöréseket okozott. (Copernicus Klímáadatok)

Ez pontosan azt mutatja, mi a hiba Zharkova érvelésében:

A hidegbetörések valósak.
A globális lehűlés viszont ezekből nem következik.

Sőt, ugyanezen időszak globális adatai egyelőre éppen az ellenkező irányba mutatnak.

7. A feltűnő dátumhiba valóban ott van.
   Az 58. oldalon Zharkova ezt írja:

„frost and snow in Canberra on the 2 December 2026”

miközben a tanulmányt 2026. január 30-án adta be, és február 20-án fogadták el.

Nyilvánvalóan 2025. december 2. lehetett a szándékolt dátum. És valóban történt akkor rendkívüli hideg: Canberra Airport −0,3 °C-ot mért, ami ott rekord alacsony nyári minimum volt. (Bureau of Meteorology)

Tehát maga az esemény létezett; az évszám egyszerűen hibás. Ez önmagában nem cáfolja a tudományos modellt, de egy ilyen kategorikus következtetéseket levonó cikkben elég csúnya szerkesztési hiba.

8. A vulkanizmus és a földi pólusváltás része már nagyon spekulatív.
   A cikk azt állítja, hogy a 26. napciklus alatt fokozott vulkáni aktivitás várható, ami tovább hűthet. Erre egy saját 2023-as Zharkova–Vasilieva tanulmányt idéz. Majd a konklúzióban még a földi mágneses pólusváltást is felhozza, mondván, hogy gyengébb helioszférikus mágneses tér mellett jobban érvényesülhet a Föld mágneses tere.

Ezek nincsenek érdemben bizonyítva ebben a tanulmányban. Nincs bemutatott fizikai lánc, amelyből következne:

gyenge napmágneses tér → földi pólusváltás,

vagy amelyből megbízhatóan következne:

26. napciklus → megnövekedett vulkanizmus.

Ezek inkább további hipotézisek, mint a cikk eredményei.

9. Van még egy fontos háttértörténet Zharkova korábbi munkáiból.
   A 2015-ös „Heartbeat of the Sun” cikk nincs visszavonva, és a háttérmágneses térrel kapcsolatos munkáik 2022-ben és 2023-ban az MNRAS-ban is megjelentek. Tehát nem lenne korrekt egyszerűen lesöpörni az egész napmágneses kutatási vonalat. (Nature)

Viszont egy másik, 2019-es Scientific Reports-cikküket 2020-ban visszavonták, mert hibás feltételezést használt a Nap és a Föld barycentrikus mozgásáról, és ebből hibás Nap–Föld távolságváltozást vezetett le. (Nature)

Ez nem cáfolja automatikusan a mostani PCA-modellt, mert nem ugyanarról a mechanizmusról van szó. De azt mutatja, hogy Zharkova nagyon hosszú távú Nap–klíma extrapolációit különösen érdemes tételesen ellenőrizni.

A 2026-os cikk ráadásul nem egy új, független adatbázison végzett nagy teszt. Lényegében a 2015–2023 között felépített saját modell összefoglalása, plusz a 2026 eleji hideg események értelmezése. Maga a kiadvány is a 2025. december 8-án rendezett „Beyond the Climate Change Consensus” konferencia proceedings-kötetének része; az SCC saját közlése szerint peer-reviewed folyóirat. (Science of climate change)

A végső mérlegem ezért ez:

A legerősebb része: a nap háttérmágneses terének PCA-elemzése és annak felvetése, hogy a poloidális tér további információt adhat a hagyományos napfoltszámhoz képest. Ez legitim napfizikai kutatási kérdés.

A bizonytalan része: ebből 330–380 éves, évszázadokra pontos grand solar ciklust levezetni. Ehhez nagyon kevés az eredeti megfigyelési időtartam, és a modell hosszú távú prediktív képessége nincs megfelelően független adatokon bizonyítva.

A már problémás része: a 25. ciklus. Nem lett Maunder-szerűen gyenge; 160,9-es maximumával jóval erősebb lett a 24. ciklusnál. (SIDC)

A szerintem nem tartható része: „a Little Ice Age már elkezdődött”. A 2026. január–februári hideg időjárási epizódok ezt nem bizonyítják, és az ugyanazon hónapokra vonatkozó globális hőmérsékleti adatok jelenleg egyáltalán nem mutatnak kis jégkorszakot. (Copernicus Klímáadatok)

És talán a legkellemetlenebb konkrét hiba: a cikk a Shindell 2001 tanulmányra hivatkozva 1–1,5 °C globális lehűlésről beszél, miközben Shindell tényleges eredménye kb. 0,3–0,4 °C globális lehűlés. (NASA GISS)

Ez már nem interpretációs ízlés kérdése, hanem ellenőrizhető eltérés.

Itt már tényleg lehet előrejelzést utólagos megfigyeléssel tesztelni, és a 25. napciklus eredménye elég egyértelmű: Zharkova eredeti, 2014–2015-ös előrejelzése a 25. ciklus erősségét nem találta el.

Az eredeti, 2014-es Shepherd–Zharkov–Zharkova tanulmány kifejezetten azt írta, hogy a napfoltaktivitás a 24. ciklushoz képest a 25. ciklusban körülbelül 80%-ra, a 26. ciklusban körülbelül 40%-ra csökken. Ez nem későbbi újságírói értelmezés: ez szerepel a tanulmány absztraktjában is. (ADS Abstracts) A 2015-ös Scientific Reports cikk ezt továbbvitte: a két mágneses komponens amplitúdójának csökkenését jósolta a 25–26. ciklusra, a 26.-ra pedig már „strongly reduced solar activity”-t, és a 25–27. ciklusokat a következő Maunder-minimum jellegű időszakként értelmezte. (Nature)

Ehhez képest a SILSO hivatalos adatai szerint a 24. ciklus maximuma 116,4 volt 2014 áprilisában, a 25. ciklusé pedig 160,9 2024 októberében. Vagyis a 25. ciklus maximuma nem 20%-kal gyengébb, hanem 38,2%-kal erősebb lett a 24.-nél. (SIDC)

És itt van egy fontos finomítás. Lehetne azt mondani, hogy Zharkova nem kifejezetten a csúcsértéket, hanem az „average sunspot numbers”-t említette. Ezért ezt is kiszámoltam az azonos ciklusfázisokra.

A 24. ciklus első 74 hónapjának 13 havi simított átlagos napfoltszáma nálam 65,8, míg a 25. ciklus első ugyanennyi hónapjában 86,0. Tehát azonos időtartamot nézve a 25. ciklus aktivitása 130,7%-a volt a 24. ciklusénak. A jóslat viszont körülbelül 80% volt. A számítás alapja a SILSO hivatalos havi simított adatsora.

Ez szerintem még beszédesebb, mint pusztán a maximum összevetése:

Zharkova várakozása: 25. ciklus ≈ 80% × 24. ciklus
Tényleges, azonos első 74 hónap alapján: 25. ciklus ≈ 131% × 24. ciklus

Vagyis nemcsak az irány lett rossz — gyengülés helyett erősödés történt —, hanem az eltérés is nagy.

Az elkészített grafikonon ezt látod. A szaggatott görbe nem Zharkova eredeti görbéjének digitalizálása, hanem az eredeti tanulmány számszerű állításának operacionalizálása: a 24. ciklus tényleges SILSO-görbéjének 80%-a. Így közvetlenül összevethető a tényleges 25. ciklussal.

Az elkészített nagy felbontású grafikon

Van egy második probléma is: az időzítés. A modell 2015-ös nyilvános bemutatásakor a 25. ciklus maximumát 2022-re tették, míg a tényleges, 13 havi simított maximum 2024 októberében következett be. Ezt azért valamivel gyengébb tesztnek tartom, mert a formális cikk ábrái nem adnak olyan precíz maximumdátum-előrejelzést, mint az aktivitásra vonatkozó 80%-os állítás. (Nemzeti Csillagászati Találkozó 2015)

Ami különösen érdekes, hogy a 2026-os új cikk nem mondja ki, hogy a 25. ciklus előrejelzése nem teljesült. Ehelyett Zharkova hangsúlyozza, hogy a 25. ciklus maximumán már túl vagyunk, a lehűlés majd a leszálló ágban erősödik, különösen a 25–26. és 26–27. ciklus közötti minimumokban, a 26. ciklus pedig szerinte „much less activity”-t fog mutatni. (Science of climate change)

Ez azért lényeges, mert az eredeti állítás sorrendje nagyjából ez volt:

24 → 25 gyengül → 26 nagyon gyenge → Grand Solar Minimum.

A tényleges eredmény eddig:

24 → 25 jelentősen erősödött → 26 még ismeretlen.

Tehát szerintem nem teljesen korrekt azt mondani 2026-ban, hogy a GSM „progress as expected”, ahogy Zharkova teszi. (Science of climate change) Az első ténylegesen előre jelzett ciklus, amelyet már teljes maximumig megfigyelhettünk, éppen ellentétes irányba ment.

Van azonban egy fontos védekezési lehetősége Zharkovának. Azt hangsúlyozza, hogy az ő MSC-görbéje a poloidális háttérmágneses teret, míg a napfoltszám a toroidális mágneses teret reprezentálja, ezért nem kell tökéletesen együtt mozogniuk. A 2023-as MNRAS-tanulmányuk szerint 1900 után a kettő Spearman-korrelációja kb. 0,67, és maguk is hangsúlyozzák, hogy különböző fizikai mennyiségekről van szó. (OUP Academic)

Ez önmagában teljesen jogos érv.

Csakhogy van vele egy probléma: 2014-ben éppen ők kötötték össze a modellt a jövőbeli napfoltszámokkal, és írták le konkrétan a 80%-os és 40%-os értéket. (ADS Abstracts) Ezért utólag nem lehet teljes egészében azt mondani, hogy „a napfoltszám nem számít, mert mi valójában a háttérmágneses teret jósoltuk”. A publikált előrejelzés egyik ellenőrizhető kimenete pontosan a napfoltaktivitás volt.

A legérdekesebb rész viszont még előttünk van: a 26. ciklus.

A NOAA jelenleg még nem ad hivatalos előrejelzést a 26. ciklus erősségére. A jelenlegi becslésük szerint a 26. ciklus valamikor 2029 januárja és 2032 decembere között kezdődhet. (SWPC)

És itt Zharkovának már nagyon kevés mozgástere marad. Az eredeti modell a 26. ciklust nem egyszerűen valamivel gyengébbnek, hanem drámaian gyengébbnek jósolta: körülbelül a 24. ciklus aktivitásának 40%-ára. (ADS Abstracts) Ha ezt csak szemléltetésként a 24. ciklus 116,4-es maximumára vetítjük, az kb. 47-es simított napfoltszámnak felelne meg. Ez nem pontos Zharkova-féle csúcsprognózis — az eredeti 40% átlagos aktivitásra vonatkozott —, de jól érzékelteti, milyen mély visszaesést kíván a modell.

Én ezért a következőképpen tekintenék a 26. ciklusra mint előre rögzített tesztre:

Ha a 26. ciklus valóban extrém gyenge, például csak néhány tízes nagyságrendű maximumot produkál, Zharkova modellje nagyon komoly igazolást kapna, még a 25. ciklus hibája ellenére is.

Ha a 26. ciklus közepesen gyenge, mondjuk 70–100 körüli, akkor a „Grand Solar Minimum” verzió már sokkal nehezebben tartható, bár valamilyen gyengülés még igazolódna.

Ha a 26. ciklus megint 100–120 fölé kerül, pláne ha a 24. ciklus 116,4-es maximumát is eléri vagy meghaladja, akkor szerintem a 2014–2015-ben publikált 25–27. ciklusokra vonatkozó Modern Grand Solar Minimum előrejelzést gyakorlatilag sikertelennek kell tekinteni. Ez az én falszifikációs határvonalam, nem Zharkova által publikált küszöb.

A jelenlegi állás tehát tömören:

25. ciklus: Zharkova – mellé.
26. ciklus: még eldöntetlen, és ez lesz a döntő próba.
2020–2053-as „Maunder-szerű” minimum: a 25. ciklus eddigi viselkedése inkább ellene szól, mint mellette.