A 20. század eleji felmelegedés (ETCW) szezonális tendenciái

A 20. század utolsó két évtizede, valamint a 21. század első két évtizede egymást követően melegebb volt, mint bármelyik 1850 előtti évtized. Sőt, a globális felszíni hőmérséklet 2001 és 2020 között 1,1 °C-kal volt magasabb, mint 1850–1900 között (IPCC, 2021). Ez a hőmérséklet-emelkedés a múlt század elejére vezethető vissza, és két különálló időszakban következett be: az 1920-as évek közepétől az 1940-es évek közepéig és 1978-tól napjainkig. E két gyorsuló felmelegedési időszak között azonban az 1940-es évektől az 1970-es évekig stagnálás volt megfigyelhető, 2000-től pedig körülbelül 2013-ig kevésbé meredek tendencia.

 Ezen felmelegedési időszakok közül a 20. század első évtizedeiben bekövetkezett volt a legmarkánsabb, amelyet „a 20. század eleji felmelegedésnek” (ETCW) neveznek. Megállapították, hogy más tényezők mellett a természetes változékonyság is nagyban hozzájárult az ETCW-hez, és különösen az 1920-as és 1930-as évek regionális anomáliáihoz. Mindazonáltal az ETCW a globális felszíni felmelegedés egy erőteljes szakaszát jelenti, amely – hozzátennénk – a magasabb szélességi fokokra koncentrálódott. Regionális szinten a 20. század elején megfigyelt felmelegedés észrevehető maximumot mutat az északi félteke magasabb szélességi fokaiban. Az ETCW időtartama alatti regionális hőmérsékleti jellemzők feltárása sokkal tanulságosabb, mint a globális átlag vizsgálata. Az ETCW leginkább az Északi-sarkvidéken és télen volt észlelhető, az Északi-sarkvidék felszíni hőmérséklete több mint kétszer olyan gyorsan melegedett, mint a globális hőmérséklet. A légköri cirkuláció ingadozásai fontos szerepet játszanak a 20. század eleji sarkvidéki felmelegedésben.

 Az ETCW regionális megnyilvánulásainak jelentős része az Északi-sarkvidéken kívül jelentkezett, többek között az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, valamint az Atlanti-óceán északi és déli részén. Az ETCW végét Közép-Európában nyári hőhullámok, aszályok és hideg telek jellemezték.

 Az ETCW-t valószínűleg az Észak-Atlanti-óceán és az Észak-Csendes-óceán hosszú távú természetes éghajlati változásainak, a természetes sugárzási kényszer hatásának, valamint a légkörben növekvő üvegházhatású gázok koncentrációjának együttes hatása okozta. Egy bayesi változáspont-felismerési módszer alkalmazásával változáspont figyelhető meg a grönlandi jégmagok adataiban a 20. század elején (1933 körül).

Mi számít „magyarországi ETCW-megfigyelésnek”?

Az ETCW-t a hazai szakirodalomban is a 20. század első felének melegedési szakaszaként kezelik. A legfontosabb, kifejezetten erre fókuszáló magyar vizsgálat a keszthelyi, 1871–2018 közötti homogenizált hőmérsékleti sorból indult ki, és ebben az éves középhőmérsékleti idősorban 1931–1951 között azonosította az ETCW hazai megfelelőjét. A szerzők ezt később magyar nyelven is összefoglalták, és ott már úgy fogalmaztak, hogy az ETCW hazánk területén is kimutatható, de a bizonyítás gerince továbbra is ez a keszthelyi hosszú adatsor. (ojs.mtak.hu)

Mit mutatott ki a keszthelyi sor?

Az éves sorban a szerzők 1930/1931 körül kezdődő és 1952 körül lezáruló melegebb szakaszt találtak, ami jól egybeesik az ETCW nemzetközi időzítésével. A szegmentált elemzésben az éves középhőmérséklet 1931–1951 között szignifikánsan emelkedett, és ennek a szakasznak az átlaga (10,852 °C) magasabb volt, mint az előző (1895–1930: 10,513 °C) és a következő (1952–1984: 10,360 °C) időszaké. A legerősebb jel tavasszal jelent meg: 1925–1951 között szignifikáns emelkedő trendet találtak. Nyáron és ősszel ebben az időszakban nem jött ki szignifikáns trend, de az átlag szintje magasabb lett. Télen csak a kezdő töréspont látszott, külön ETCW-szintű melegedő szakasz nem rajzolódott ki ugyanilyen tisztán. Ez azért fontos, mert a magyar jel nem egyszerű másolata az arktikus vagy nagyobb léptékű mintázatnak, hanem annak egy helyi változata. (ojs.mtak.hu)

https://ojs.mtak.hu/index.php/hungeobull/article/download/11174/12756/